Uniós forrás is segíti a fiatalok foglalkoztatását

Forrás: MTI

Mintegy 14 milliárd forintos forrást nyert el Magyarország az Európai Unió ifjúsági garanciaprogramjából, amelyből a fiatalok foglalkoztatási lehetőségeinek bővítését finanszírozzák – mondta Kocsis Máté, a Fidesz kommunikációs igazgatója Budapesten.

Ez a program kiegészíti a kormány eddigi intézkedéseit, így a péntektől ismét elérhető első munkahely-garanciaprogramot is, amely a 25 év alattiak foglalkoztatását segíti – közölte a politikus.  

Ebben a programban többnyire a szakképzetleneket és a tartósan munkanélkülieket támogatják úgy, hogy az őket foglalkoztató cégeknek fél évre az állam átvállalja a fiatalok foglalkoztatása után befizetendő közterhet, fél év után pedig a munkáltatónak vállalnia kell a munkavállaló továbbfoglalkoztatását. A programban 7 ezer fiatal vesz részt.  

Újságírói kérdésre válaszolva Kocsis Máté elmondta, az elnyert 14 milliárdos forrás nagyobb részét a munkahely-garanciaprogramban használják fel. Hozzátette: mivel lelassult a fiatalok foglalkoztatás-csökkenésének üteme, egyre vonzóbb lehet a hazai munkaerő-piac a fiatalok számára a külföldinél.  

Kocsis Máté hangsúlyozta, 2002 és 2010 között szűkült a foglalkoztatás, a Gyurcsány- és Bajnai-kormányok nem kezelték a helyzetet, „cserben hagyták” a fiatalokat, ezért sok a pályakezdő munkanélküli.  

Ma 227 ezren dolgoznak a 25 év alatti korosztályból, az ő munkában tartásukat, illetve a többi fiatal munkába állását segíti a tavaly elindított munkahelyvédelmi akcióterv is.  

Összességében a kormány 30-35 milliárd forintot fordít a fiatalok munkába állásának segítésére – mondta a politikus.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!