Válaszolni kell a súlyos kihívásokra

Forrás: MTI

Az Európai Unió előtt álló súlyos kihívásokra az európai integráció mélyítésével és szélesítésével kell válaszolni – jelentette ki Orbán Viktor magyar miniszterelnök hétfőn Katowicében, a 3. Európai Gazdasági Kongresszus megnyitóján elhangzott beszédében. Orbán beszédében úgy fogalmazott, hogy a következő 15-20 évben Közép-Európa lesz talán a világ legversenyképesebb régiója, az új európai termelési kapacitások itt fognak létrejönni, számos nagy nyugat-európai konszern itt fogja előállítani azokat a termékeket, amelyeket azután itt is értékesítenek. A mai unióból hiányzik az a dinamizmus, lendület, amely első miniszterelnöksége idején, az ezredforduló táján volt tapasztalható. A gazdasági és pénzügyi válsághoz olyan súlyos problémák társulnak, mint az alacsony foglalkoztatottság, demográfiai gondok, magas államadósság. Ezért a magyar elnökség a legnehezebb témákat választotta magának: a közös európai gazdasági kormányzás létrehozását, új szabályozási rendszert a pénzügyi szektorban, a bővítés folytatását, a roma stratégiát, az EU belső kohéziójának növelését és a családpolitikát.

Magyarország szerint a jelenlegi helyzetben nem visszalépésre van szükség az integrációban, hanem éppenséggel az európai integráció mélyítésével és szélesítésével kell válaszolni a súlyos kihívásokra. Orbán szólt az EU Oroszország-politikájáról, mondván, hogy csak idő kérdése, hogy az unió kiegyezzen Oroszországgal, és megtalálja az együttműködés tartós struktúráját. A kelet-közép-európai országoknak azonban még ezelőtt meg kell teremteniük saját közép-európai együttműködésüket, az észak-déli irányú energetikai és közlekedési folyosókat, a közös energiabiztonsági rendszerüket, létre kell hozniuk saját közép-európai és pénzügyi finanszírozási intézményeiket, ki kell építeniük a közös közép-európai gazdasági térséget.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!