Választási koalíciót szorgalmaznak Erdélyben

Forrás: MTI

A júniusi romániai európai parlamenti választásokra a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a Magyar Polgári Párt (MPP) alkotta koalíció létrehozását szorgalmazzák  erdélyi és magyarországi értelmiségiek. Az aláírók között található Böjte Csaba atya, Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek, Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, Gergely István nyugalmazott csíksomlyói plébános, Csoóri Sándor író, Szűrös Mátyás volt köztársasági elnök, Vízi E. Szilveszter akadémikus, Lászlófy Pál, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke, Haáz Sándor zenetanár, Komoróczy György nyelvművelő, közíró, Vetró András szobrászművész és Erős Zsolt, Magyarország vezető expedíciós hegymászója. Markó Béla, az RMDSZ elnöke és Tőkés László csütörtökön találkoznak Kolozsváron, miután az RMDSZ két héttel ezelőtt felajánlotta a református püspöknek az első helyet a szövetség listáján.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!