Valódi, fontos és nyitott kérdésekről van szó

Forrás: MTI

A miniszterelnök sajtófőnöke visszautasította, hogy a szocialisták „alibikonzultációnak” nevezik a nemzeti konzultációt. Havasi Bertalan közleményében kiemelte: valódi, fontos és nyitott kérdésekről van szó, a miniszterelnök kíváncsi az emberek véleményére és figyelembe veszi azt.

Az MSZP azt javasolta, hogy az újabb nemzeti konzultáció költségeit is munkahelyteremtésre fordítsa a kormány. Török Zsolt, a szocialisták szóvivője egy a nemzeti konzultációt népszerűsítő hirdetőtábla előtt tartott sajtótájékoztatót Budapesten, kiemelve, hogy az egymilliárd forintba kerülő konzultáció költségeinek egy része Fideszhez közeli cégekhez, így például a Simicska Lajos érdekkörébe tartozó Mahir Cityposter Kft.-hez kerül.

Havasi Bertalan az elhangzottakra reagálva felidézte, hogy az Új Nemzeti Konzultációt útjára indító Orbán Viktor miniszterelnök világosan kifejtette: a konzultáció lényege az állampolgári részvétel.

Hangsúlyozta:  a nemzeti ügyek kormánya szakított azzal a gyakorlattal, hogy négyévente egyszer elmennek az emberek választani, és utána négy évig a politikai vezetők feléjük se néznek. A kormányfő szerint Európában most kulcskérdés, hogy a választott vezetők és az emberek között fennmaradjon a stabil, kiszámítható kormányzáshoz szükséges együttműködés..

Hozzátette: Orbán Viktor egyfajta együttkormányzást hirdetett meg; a nemzeti konzultáció a közös ügyek eldöntésében való részvétel lehetőségét adja meg azoknak, akik ezt fontosnak gondolják a két választás között is. A konzultáció keretében egy polgár megszólítása a levél legyártása, borítékolás, kézbesítés és a válaszok feldolgozása kevesebb, mint 105 forintba kerül.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!