Valótlan állításokkal riogat az MSZP

Forrás: MTI

Valótlanságot állít és riogat a nyugdíjak, a nyugdíjrendszer átalakítása ügyében az MSZP – jelentette ki a Fidesz szóvivője. Azzal kapcsolatban, hogy a szocialisták biztosra veszik a svéd nyugdíjmodell bevezetését, Selmeczi Gabriella szerdai sajtótájékoztatóján azt mondta: nincs a kormány vagy a Ház asztalán a svéd nyugdíjrendszerről szóló tervezet.

Selmeczi Gabriella nem érti, miért éppen most pattant ki az MSZP fejéből az, hogy a Fidesz-kormány svéd nyugdíjmodellel jönne elő. A Fidesz szóvivője szerint nagy zűrzavar van az MSZP háza táján, és nagyon nagy zűrzavar, káosz van a szocialista fejekben. Mint fogalmazott, az a Korózs Lajos terjeszt rémhíreket, akit a választók méltatlannak tartottak az országgyűlési képviselőségre, aki nem aggódott, amikor az MSZP–SZDSZ-kormány úgy adta át a nyugdíjkasszát, hogy „minden harmadik nyugdíjforint hiányzott” belőle.

Nyugdíjügyben a tény az – folytatta –, hogy január 1-jével 4,2 százalékkal emelkednek a nyugdíjak, ezt megelőzően, még idén novemberben pedig egyösszegű, 6 százalékos kiegészítést kapnak a nyugdíjasok. A Fidesz szövetséget kötött a nyugdíjasokkal, hogy a nehéz gazdasági körülmények ellenére is értékállóak maradnak a nyugdíjak – fűzte hozzá Selmeczi Gabriella, megjegyezve, hogy több szomszédos országban nemhogy nem őrzik meg a nyugdíjak vásárlóértékét, hanem nominálisan csökkentik.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!