Varga Mihály: Jelentősen nőtt az állami vagyon az elmúlt években

Jelentős mértékben, 2018 végéig 6093 milliárd forinttal nőtt az állami vagyon, az adósságállomány pedig évről-évre kisebb – fejtette ki Varga Mihály pénzügyminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

kdnp.hu – magyarnemzet.hu

A tárcavezető rámutatott, a magyar gazdaságpolitikáról folyamatos a vita, amelynek lényege, hogy milyen összetevői vannak a növekedésnek. Azok a hangok már kezdenek elhalkulni – fűzte hozzá -, amelyek arról szóltak, hogy csak az uniós források növelik a magyar gazdaságot. Ha ez így lenne, akkor valószínűleg minden kelet-közép-európai ország gazdasága nagyjából hasonló mértékben növekedne. Ehhez képest Lengyelország gazdasága kicsit több mint 4 százalékkal nőtt tavaly, Szlovákiáé és Csehországé 2 és 2,5 százalék között, míg Magyarországé több mint 5 százalékkal – mondta Varga Mihály.

„A másik állítás az szokott lenni, hogy a kormány úgymond vagyont él fel, vagy növeli az adósságot. Ezt is nagyon könnyű cáfolni, hiszen jól lehet látni, hogy az adósságállomány évről-évre kisebb” – emelte ki, hozzátéve, azt is szeretnék bizonyítani, hogy az állam „gondos gazda” módjára bánik a rábízott vagyonnal.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!