Versenyképességünk múlik a sikeres romafelzárkóztatáson

kdnp.hu
Forrás: mno.hu

 

Túl kell lépni azon, hogy a romákra mindenki áldozatként tekint, hiszen a cigányság felzárkóztatása elsősorban nem emberi jogi, hanem nemzetstratégiai kérdés – mondta el a Magyar Nemzetnek adott interjújában Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője. A kabinet célja a szocialista – szabad demokrata kormányokkal ellentétben nem az, hogy segélyekkel minimális szinten biztosítsa a hátrányos helyzetűek túlélését, hanem olyan segítséget kíván nyújtani számukra, amellyel kitörnek a nyomorból. A segítségért cserébe azonban komoly elvárásokat támasztanak.
 
Az elmúlt két évben több dicséretet kapott a kormány a roma- integrációban tett lépéseiért. Legutóbb Viviane Reding, az Európai Bizottság alapjogi ügyekért felelős alelnöke ismerte el a cigányság helyzetének javítására tett magyarországi intézkedéseket. Ennek oka Balog Zoltán szerint az a komoly fordulat, amelyet a kormány a kérdésben végre hajtott. Kimondták: túl kell lépni azon, hogy a romákra mindenki áldozatként tekint, és kijelentettük, hogy a cigányság integrációja nem csak emberi jogi kérdés, hanem nemzetstratégiai. A 700-750 ezer fős roma közösség több mint kétharmadának nincs munkaviszonya, a demográfiai mutatókat tekintve pedig kétszer olyan aktívak, mint a nem roma magyar népesség, és jelentős részük hazánk peremvidékein él. Ha ezt a jelenséget nem kezeljük gazdasági, szociális, oktatásügyi szempontból, vagyis valójában az élet minden területén, akadályt gördítünk az ország versenyképessége és az élhető élet elé.
 
A romafelzárkóztatásért indított programok stratégia alapja az, hogy teljesítményelvre, a gazdasági racionalitásra és az egyéni felelősségre épülnek. Szeretnénk megértetni a romákkal, hogy ők is felelősek a saját sorsukért, és nem csupán áldozatok – fejtette ki Balog Zoltán.
 
A szocialista–szabad demokrata kormányok a romafelzárkóztatás területén abban hibáztak, hogy miközben hangzatos szólamokkal védték az emberi jogokat és milliárdokat öltek az úgynevezett integrációba, nőtt a lemaradás, fellángoltak az etnikai hátterű konfliktusok, és a cigányügy a pártpolitika áldozatává vált – közölte a miniszter. Ezt a terméketlen és átgondolatlan politikát jól példázza a 2005-ben elindított Kiút program, amelynek lényege az lett volna, hogy fedezet követelése nélkül mikrohitelt biztosítson a programba bevont romáknak vállalkozásindítás céljára. A program elképesztően pénzpazarló volt, hiszen egyegységnyi hitel kihelyezése hategységnyi működési költséget igényelt, amelyet az úgynevezett „menedzsment” használt fel. Ráadásul nem vizsgálták, kinek adják a pénzt, vagyis a többségében iskolázatlan, mélyszegénységben élő cigányok közül nem feltétlenül az alkalmasak kaptak hitelt. Miközben rengeteg pénzt pazaroltak erre, külföldön reklámozták. Ezek után az Európai Bizottság nehezményezte, hogy nem támogatom a programot. Küldtek egy üzenetet, hogy a magyar kormány szégyellje magát. Ezért kimentünk Brüsszelbe, és számokkal bizonyítottuk, hogy a Kiút program pazarló és sikertelen – számolt be Balog Zoltán. 120 családot vontak be a projektbe, és közülük csupán hat fizette vissza a hitelt. A szocialisták nagyon szeretnek úgy tenni, mintha segítenének, de például a romagyilkosságok után egyikőjük sem ment oda az áldozatok családjához, hogy megkérdezze: mit segíthetne nekik.
Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!