A vidékfejlesztési pénzek kifizetésének javítása érdekében intézkedett a kormány

Forrás: MTI

A kormány már megtette a szükséges intézkedéseket a vidékfejlesztési források  kifizetésének javítása érdekében – mondta Font Sándor (Fidesz), az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságának elnöke pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. A Fidesz szakpolitikusa arra az állami számvevőszéki (ÁSZ) vizsgálatra reagált így, amelynek főbb megállapításait csütörtökön sajtótájékoztatón ismertette Warvasovszky Tihamér, az ÁSZ alelnöke. A vizsgálat megállapította, hogy az Új Magyarország Vidékfejlesztési Programban (ÚMVP) 2007-2011. között rendelkezésre álló 270,2 milliárd forintos forrást nem használták fel az elvárható hatékonysággal a vidéki életminőség javítására, a vidéki gazdaság diverzifikálására, valamint a helyi közösségek megerősítésére. A forráslekötöttség mértéke ugyanis 60 százalék körüli volt 2011. végén, míg a kifizetések aránya alig haladta meg a 20 százalékot.

Font Sándor aláhúzta: a kormány már az Állami Számvevőszék független vizsgálatát megelőzően érzékelte az e területen meglévő gondokat, és megtette a szükséges intézkedéseket a helyzet javítására. Ezen intézkedéseknek köszönhetően az idei első fél évben a kifizetések aránya 20-ról 28 százalékra, a források lekötése 60-ról 70 százalékra emelkedett. A pályázatok elbírálási idejét is jelentősen csökkentették – aminek részét képezte az egyfordulós pályáztatás is – a korábbi, általánosságban több mint egy éves időről 5-6 hónapra.

A Fidesz szakpolitikusa utalt ugyanakkor arra, hogy igen összetett problémáról van szó. Kiemelte azt a terhes örökséget, amelyet a mostani kormány az előző szocialista kabinettől örökölt ezen a területen. Szabálytalanságok sorozatát tárták fel ugyanis egyes pályázatoknál a vidékfejlesztés területén, elsősorban a LEADER szervezeteknél – mondta az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságának elnöke. Ezért az elmúlt időszak a dolgok rendbetételével telt el. Utalt arra is, hogy a források lekötésének és kifizetésének arányán azért is javítani kell, mert 2013. végén befejeződik az unió most zajló pénzügyi ciklusa., és csak eddig az időpontig lehet lehívni az említett uniós forrásokat. 

Az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságának elnöke jelezte: Magyarország az uniós források lehívása terén más országokhoz képest nem áll rosszul. Mások ugyanis főként a közvetlen kifizetések forrásaira koncentráltak, és alig használtak fel vidékfejlesztésre szánt, célzott pénzeket. Magyarország már most sokkal több vidékfejlesztési forrást használ fel az agrártámogatások területén – ennek aránya mintegy 30 százalék – mint más országok. E források 2014 után is várhatóan ezen a szinten maradnak, esetleg még emelkedhetnek is – tette hozzá. A szakpolitikus bízik abban, hogy a vidékfejlesztési forrásokat – a mostani tapasztalatokat is alapul véve – 2014 után Magyarország a mostaninál is hatékonyabban tudja majd felhasználni, főként a vidéki gazdaság fejlesztésére, ösztönzésére.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!