A visegrádi országok kormányfői találkoznak ma Budapesten

Forrás: MTI

A visegrádi országok (Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia) miniszterelnökei Budapesten tárgyalnak ma; ez az első V4-es kormányfői találkozó, mióta Magyarország átvette a csoport elnökségét.

A miniszterelnöki csúcs résztvevői - Jiri Rusnok cseh, Donald Tusk lengyel, Robert Fico szlovák és Orbán Viktor magyar kormányfő - délelőtt az Országház épületében plenáris ülésen vesznek részt, majd a négy miniszterelnök közös sajtótájékoztatót tart. A program munkaebéddel zárul.

A visegrádi regionális szerveződést Magyarország, Csehszlovákia és Lengyelország hozta létre, hogy összehangoltan csatlakozzanak az európai egységhez.

Az első csúcstalálkozót 1991 februárjában Budapesten és Visegrádon rendezték meg, utalva a magyar, cseh és lengyel uralkodók 1335-ös visegrádi találkozójára. Antall József magyar kormányfő, Václav Havel csehszlovák és Lech Walesa lengyel államfő ekkor az együttműködés alapjait rögzítő nyilatkozatot írt alá. Azóta rendszeresen találkoznak az államfők, a kormányfők és egyes szakminiszterek.

Legutóbb júniusban Varsóban tanácskoztak a visegrádi országok kormányfői. A csúcstalálkozón részt vett Abe Sindzó japán miniszterelnök is, aki közölte: a 2014-es évet a V4-országok és Japán közötti csere évének hirdetik meg.

Magyarország 2013. július 1-jén Lengyelországtól vette át a V4 elnöki tisztjét, a pozíciót egy évig tölti be az ország. 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!