Vissza kell állítani a Kossuth tér eredeti állapotát

Forrás: MTI

Kövér László szerint a budapesti Kossuth tér rekonstrukciója az Országgyűlés előtti közterület eredeti állapotának visszaállítását célozza, jelenleg ugyanis méltatlan ahhoz, hogy az ország közjogi főtere legyen. Erről az Országgyűlés elnöke beszélt szombat este az ECHO TV Heti mérleg című műsorában. A házelnök ezt arra a műsorvezetői felvetésre mondta, hogy a baloldali sajtó szerint ki akarják söpörni a Kossuth teret. Kövér László erre úgy fogalmazott: a rekonstrukció kapcsán hecckampány, hisztériakeltés folyik.

Kövér László kijelentette: akik azzal vádolnak, hogy ideológia megfontolásból, a kulturkampf jegyében tisztogatást hajtunk végre a Kossuth tér szobrai között, elfelejtik, hogy volt egy eredeti állapot, 1945-ben, amit ideológiai megfontolásokból, tisztogatási szándékból fölforgattak. József Attila szobráról azt mondta, annak méltóbb helyet kell találni, mert jelenleg a járókelők csak az alkotás egy részét láthatják.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!