Visszadátumozták a két miniszter által is aláírt szerződést

Meghamisították a Magyar Nemzet által feltárt pákozdi földügyben született szerződést – legalábbis ezt állapította meg a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF). Az ügyben, amelynek kapcsán a Székesfehérvári Nyomozó Ügyészség hivatallal való visszaélés miatt emelt vádat az agrártárca korábbi szakállamtitkára és két másik munkatársa ellen. A nyomozás lezárása után újabb iratok kerültek napvilágra, a lap ezeket közölte, s ennek nyomán Budai Gyula, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének igazgatója, a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) felügyelő bizottsági tagjaként bejelentést tett az ügyészségen.

Részletek a Magyar Nemzet mai számában olvashatók.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!