Visszavezetjük Magyarországot az ezeréves útra

Forrás: MTI

A leváltott kormány tetszhalott állapotba juttatta Magyarországot, az új Országgyűlés feladata, hogy ebből az állapotból visszahozza és visszavezesse az ezeréves útra a nemzet közösségeit – mondta Kövér László az Országgyűlés elnöke a Nyíregyházi Főiskola parkjában lévő Szent István-szobornál tartott koszorúzási ünnepségen. Kovács Ferenc, a Fidesz-KDNP nyíregyházi polgármesterjelöltje arról beszélt, államalapító királyunk fiához, Imre herceghez írott Intelmei ma is érvényesek: a nemzeti boldogulás alapja ma is a törvény, a rend és szilárd keresztényi erkölcs.

A közérdek sem nem végzet, sem nem dicsőség, hanem drága gazdag ajándék. Minél nehezebb az út, annál drágább az ajándék. Ennek ékes példája Szent István élete és uralkodása is, hiszen el kellett szenvednie családi tragédiákat és testvérháborúkat, küzdenie kellett a betolakodókkal – mondta Kövér László. Az Országgyűlés elnöke Ravasz László református püspök gondolatainak szellemében úgy fogalmazott, Szent István az embert próbáló nehézségek ellenére ércnél maradandóbbat alkotott, ami elég erős volt ahhoz, hogy az élet rendjét ezer évre – negyven nemzedéknyi időre – megteremtse. Elég erős volt, hogy a nemzetet a nehéz időkben összekapcsolja, alkalmassá tegye arra, hogy túléljen külső és belső ellenséget, tatárdúlást, törökvészt, Trianont és bolsevik diktatúrát.

Kövér László emlékeztetett, a tavasszal leköszönt kormányzat mindenben a Szent István-i tanítással ellentétesen cselekedett, nyolc év alatt tetszhalott állapotba döntötte az országot. A szabadság igazolására törvénytelenségekre vetemedett, bevezette a megélhetési bűnözés fogalmát, az erősek érdekeit leverte a gyengéken: a vállalkozókon, a gazdákon, a családokon, a civilszervezeteken, mindenkin, aki értéket képes teremteni. Miközben a honvédjeink távoli országokban harcoltak, a hazát védtelenül hagyta, még az ilyenkor szokásosan várható nagy árvizek előtt is. Kikapcsolta az ellenőrző mechanizmusokat, külső tekintélyekre hivatkozva lábbal tiporta a nemzeti érdekeket.

Mindennek eredményeképpen példátlan nemzeti összefogás jött létre a szociálliberális éra leváltására. Az összefogás pedig olyan győzelemhez vezetett, ami lehetőséget teremt az újrakezdésre, lehetővé teszi, hogy az új Országgyűlés visszavezesse a nemzetet az ezeréves útra – hangsúlyozta Kövér László.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!