A vizsgálat felgyorsítását sürgeti a Fidesz

kdnp.hu
Forrás: MTI

A Fidesz arra kéri az irányhatóságot, hogy gyorsítsa meg az Első Magyar Környezettudatos Szociális Országos Szövetkezetének (ESZOSZ) vizsgálatát. A kormánypárt közleményében arra reagált, hogy Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP országgyűlési képviselője  sajtótájékoztatóján arról beszélt: a szocialista párt felszólította Lázár János Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy haladéktalanul oldja meg ESZOSZ mintegy 2800 károsultjának ügyét.

A Fidesz ezzel kapcsolatban azt írta: a szocialisták mindig mások kárán akarnak élősködni és segítség helyett, csak hergelésre képesek. Hozzátették, hogy az  ESZOSZ uniós fejlesztési forrásokból hátrányos helyzetű, alulképzett munkavállalók foglalkoztatását vállalta öt évre az észak-alföldi régióban, szerződést is kötött velük, több hónapon keresztül ki is fizette az alkalmazottakat, de az utóbbi időben nem.

A szocialistákon kívül minden más szereplő abban érdekelt, hogy a program az eredeti vállalásoknak megfelelően befejeződhessen és mindenki megtarthassa a munkáját – áll a közleményben.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!