Fülöp Attila: Akkor marad fenn a nemzet, ha a kívánt gyermekek meg tudnak születni

Akkor van esélye a magyar nemzetnek fennmaradni, ha minden gyermek, akiket kívánnak a családokban, meg tud születni – mondta a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára, a KDNP politikusa pénteken a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Nagykállóban.

Fülöp Attila a helyi református bölcsőde átadásán hozzáfűzte, ez az alapja annak, hogy a családpolitika az elmúlt években az egyik legfelsőbb polcra került a kormányzati prioritások között.

Családpolitika nélkül semmi nincsen, ha a családpolitikát nem nyerjük meg, akkor minden más ügyet is el fogunk veszíteni

 

– fogalmazott, hozzátéve, ehhez a munkához elengedhetetlen szövetségeseket találni, minden ilyen intézmény pedig újabb reményt ad ehhez a munkához.

A református templomban tartott, istentisztelettel egybekötött ünnepségen az államtitkár emlékeztetett, a bölcsődei férőhelyek száma 2010 óta megkétszereződött, valamint háromszor annyi településen van elérhető bölcsődei szolgáltatás, mint tizenhárom évvel ezelőtt.

Hangsúlyozta, a bölcsőde nemcsak a gyermekvállalást, a gyermeknevelést és a munkát segít összeegyeztetni a családok életében, hanem lehetővé teszi a helyben maradást.

Minden egyes települési bölcsőde tehát az adott közösségnek a helyben boldogulását is segíti, ez a célja az 1100 településen jelen lévő országos bölcsődei hálózatnak – erősítette meg az államtitkár. Fülöp Attila beszédében megköszönte a református egyháznak a bölcsődék létrehozásában mutatott erőfeszítését és azt, hogy jelen van ezen a területen is.

Simon Miklós, a térség fideszes országgyűlési képviselője arról beszélt, a korábbi parókia épületét felújítva új funkciójú intézményt kapott a nagykállói egyházközség, amely így megkezdheti a kisgyermekek gondozását és nevelését.

A térség tizenöt bölcsődével gazdagodott 2018 óta, a több mint 4,5 milliárd forint összértékű beruházásoknak köszönhetően minden második településen elérhetővé vált a bölcsődei szolgáltatás – mondta a képviselő.

Simon Miklós hozzátette, a görögkatolikus és a református egyházak Máriapócson, Nyírbátorban, Újfehértón és Nagykállóban létesítenek bölcsődéket.

A református istentiszteleten igét hirdetett Fekete Károly református püspök.

A 332 millió forint értékű bölcsődei fejlesztéshez közel 300 millió forint támogatást kapott az egyházközség. Az intézmény két csoportszobájában huszonnégy kisgyermek nevelését végzik.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!