Fülöp Attila: A kormány elkötelezett a gyermekvédelem biztonságának erősítése iránt

A kormány továbbra is elkötelezett abban, hogy a gyermekvédelem biztonsága javuljon, lehetőségei fejlődjenek – jelentette ki a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára, a KDNP politikusa csütörtökön Szegeden.

Fülöp Attila az Ágota Közösség országos gyermekvédelmi konferenciáján elmondta:

a hatékony és hatásos gyerekvédelem egyik kulcspontja az, hogy a területen dolgozók minél szélesebb körben vonják be a gyermekvédelmi munkaviszonyban lévők mellett az önkénteseket, a civileket és a gazdasági társaságokat is.

 

A gyermekvédelemben megvan az a lehetőség, hogy „embert építsünk” a megtört gyermekből és „új értelmet adjunk egy traumatizált életnek”.

Fülöp Attila beszélt arról is:

a kormány további programokat fog kidolgozni arra, hogy a gyermekek iskolai támogatását megerősítse. Ezért jött létre az Apponyi Franciska Jövőműhely Program is, amelynek célja, hogy a felnőtté váló fiataloknak jövőképet biztosítson

 

– tette hozzá.

A 23 ezer gondoskodásba vett gyermek 70 százaléka ma már nevelőszülőnél él; a foglalkoztatott nevelőszülők száma az elmúlt négy évben 300-zal emelkedett. Toborzásuk folyamatos munkát igényel – ismertette az államtitkár.

Emlékeztetett arra, hogy 2014-től vezették be a nevelőszülői foglalkoztatási jogviszonyt, 2020-ban a nevelőszülői gyedet, 2021-ben megemelték a különleges és speciális nevelési igényű gyermekek után a nevelőszülők díját; tavaly a gyermekotthonban dolgozók pótlékát ötszörösére, idén a nevelőszülők nevelési ellátmányát 25 százalékkal növelték. A nevelőszülői hálózatot működtetők tavalytól rezsikompenzációban részesülnek.

Az államtitkár elmondta, az elmúlt egy évben a szakma közreműködésével több kutatást is végeztek, hármat a gyermekek képességének és tehetséggondozásának felmérésére, egy kutatás pedig a nevelőszülők támogatásának lehetőségeit vizsgálta.

Kozma Ákos, az alapvető jogok biztosa arról beszélt, hogy ajánlást tehet a gyermekjogok védelmének érvényesülése érdekében, javaslatokat a szemléletváltásra, és párbeszédet is indíthat.

Együttműködik minden olyan intézménnyel, amelynek célja az alapvető jogok védelme, így a gyermekek jogainak védelme – mondta.

Kothencz János, az Ágota Közösség főigazgatója kiemelte: a jelenlegi kormány a gyermekvédelem korábbi és aktuális problémáinak megoldásában tevékenyen részt vesz, családbarát hozzáállása megmutatkozik a gyermekek nevelőszülőnél való elhelyezésében is.

Az elmúlt egy évtizedben paradigmaváltás történt, és megvalósult a felelősségmegosztás az állam, az egyház és a civil szféra között a gyermekvédelemben – mondta.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!