Juhász Hajnalka: Az uniós pénzekért kivezeti a jóléti intézkedéseket a Tisza-kormány + VIDEÓ

Nem mindegy, hogyan hozták haza az uniós pénzeket, milyen árat fizetnek ezért a magyar emberek – hangoztatta napirend előtti felszólalásában kedden Juhász Hajnalka, aki szerint a Tisza-kormány mindenkit félrevezetett, hiszen a miniszterelnök azt állította, az Európai Bizottság kizárólag korrupcióellenes intézkedéseket vár el, de már megkezdődött a jóléti intézkedések kivezetése.

Juhász Hajnalka

 

A KDNP frakcióvezető-helyettese megjegyezte, a „hazahozott pénzek” között az Orbán-kormány által sikeresen megvalósított beruházások elszámolása is szerepel, tehát nemcsak új fejlesztésekről van szó. De ami „a legnagyobb ütést kapja”, az a Tisza „zászlóshajó kezdeményezése”, az egészségügy és az oktatás.

643 millió euró helyett 250 millió euró jut az egészségügyre, az egészségügyi digitalizációra 250 millió euró helyett 25 millió euró, a tudomány, technológia és innováció forrásai pedig 64 százalékkal csökkennek

– mondta el Juhász Hajnalka. Közölte: valószínűleg mindenkit félrevezetett a Tisza-kormány, hiszen a miniszterelnök többször hangsúlyozta, hogy az Európai Bizottság kizárólag korrupcióellenes intézkedéseket vár el a magyar kormánytól. De akkor miért történt meg olyan jóléti intézkedések kivezetése, mint a jelzálog és kamatstop, vagy a kedvezményes otthonfelújítási hitel? – vetette fel a képviselő. Felidézte:

Magyar Péter azt mondta, vannak országok, amelyek nem hajtják végre a bizottság országspecifikus ajánlásait. Nos, a Tisza kivétel ez alól, mert minden gazdasági megszorítást végrehajt

– jegyezte meg Juhász Hajnalka. Kitért a szélerőműlobbira is, rámutatva, a szél nem fúj napi 24 órában, és az atomenergiát kivezető Németországban fizetik az emberek a legmagasabb rezsiszámlákat.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Fogadj örökbe egy keresztet - helyszínek

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!