Juhász Hajnalka országgyűlési képviselő, miniszteri biztos, a KDNP alelnöke véleménycikke a Magyar Hírlap pénteki számában jelent meg. Az alábbiakban ez olvasható.
A sokszor haszontalan, radikális megoldások és a kapkodás helyett reális vállalásokra van szükség a környezetvédelemben
Ennek kapcsán miért fontos az úgynevezett konzervatív környezetvédelemről beszéljünk? Mert a két fogalom szorosan összefügg. Erre már évekkel korábban Roger Scruton is rámutatott. A konzervativizmus és a környezet megóvása, a konzerválás ugyanazon hosszú távú politika két pólusa, amelynek a célja az erőforrásokkal való felelős gazdálkodás.
Ehhez illeszkedik a magyar kormány kereszténydemokrata gondolkodása, amelynek középpontjában a család és azzal szoros összefüggésben az otthon áll.
Ha ezen a gondolatmeneten megyünk tovább, akkor megértjük a konzervatív környezetvédelem igazi lényegét, hogy a Föld a mi bolygónk, mindannyiunk közös otthona, ezért közös felelősségünk a teremtett világ közös védelme. Ezt mi, kereszténydemokraták teremtésvédelemnek nevezzük. Magyarország ráadásul hagyományosan mezőgazdasági ország, ahol az agrárium a nemzetgazdaságot alapvetően meghatározza, ezért a magyar emberek gondolkodásában a termőföld – unión belüli összehasonlításban is kiemelkedően – különleges érték, annak védelme alapvető jelentőségű.
A 21. század globalizációja magával hozta azt a kihívást valamennyi kormány számára, hogy az ökológiai
és társadalmi egyensúly megőrzésének igénye mellett képes legyen megteremteni, illetve fenntartani a gazdasági növekedést, amely az eljövendő generációk anyagi biztonságának is alapja. Ahogyan a Klímapolitikai Intézet is fogalmaz, az, hogy hogyan gondolkodunk a minket körülvevő környezetről, valamint az ember és természet kapcsolatáról, a társadalmi, politikai, kulturális kérdéseinket egyaránt meghatározza. A liberális mainstream célja azonban a keresztény kulturális értékeken alapuló civilizációs modell lebontása, aminek érdekében politikai, társadalmi és reformprogramját „zöld” köntösbe öltöztette. Radikalizmusát a pánikkeltés eszközével kívánja igazolni, a máskéntgondolkodókat pedig démonizálja, a tudomány tagadóinak állítja be, és a közéletből való száműzéssel fenyegeti. Ennek keretében az ökológiai kapkodásban, a környezetvédelem kapcsán radikális társadalmi elégedetlenség felfokozásában, bolygónk azonnali elpusztulásának félelemkeltésében érdekelt.
Az Európai Unió környezetvédelmi politikája csak akkor lehet sikeres, ha képes lenne megtartani az egyensúlyt az európai hagyományok, az uniós intézmények, az alkotmányos nemzeti tradíciók és a jól működő lokális megoldások között.
Lényegében ezt testesíti meg a szubszidiaritás elviekben kötelező érvényű uniós alapelve, amely az utóbbi években egyre inkább feledésbe merülni látszik a liberális oldalon. E tekintetben az Európai Unió több sebből súlyosan vérzik, ráadásul alapbetegsége mellett a migrációs és a koronavírussal kapcsolatos válság tovább mélyítette a tüneteket. Ennek kapcsán feltehetjük a kérdést, hogy van-e alapvető különbség a hagyományoknak értéket nem tulajdonító liberalizmus és a keresztény kultúrára épülő konzervatív környezetvédelem között? Alapvető értékrendbeli különbség van, amelyben
a liberális környezetvédő gondolkodás úgy épül fel, hogy a környezetvédelem csak „globális ügyként”, képzelhető el, míg a konzervatív-keresztény megközelítés úgy, hogy a környezetünk védelme mindannyiunké, közös örökségünk, ezért egyéni és közös felelősségünk is ennek megóvása,
hiszen ettől lesz értékes, személyes ügyünk a környezetünk megóvása.
Magyarország például globálisan azon 21 ország közé tartozik a világban, amely 1990 óta növelni tudta a GDP-jét és csökkenteni a szén-dioxid-kibocsátását. Magyarország a nemzeti felelősségvállalás elvét betartva jó úton halad – több uniós tagállammal ellentétben –, hogy teljesítse az eddig vállalt uniós klímacélokat, így különösen a jelenlegi állás szerint 2030-ig szóló negyvenszázalékos csökkentési célkitűzést. A magyar kormány éghajlatváltozási cselekvési terve a kibocsátáscsökkentést célzó intézkedések kapcsán elsősorban az energiahatékonyságra, a megújuló energiára, a közlekedésre és a „nyelő kapacitások” (erdőterületek) erősítésére fókuszál.
Tapasztalt környezetvédő szakemberek is nélkülözhetetlennek tartják a lokális megoldásokat és a helyi szempontok figyelembevételét a környezetvédelem döntéshozatali mechanizmusaiban, ahogyan a sokszor elhangzott megközelítés is kiemeli: gondolkozz globálisan, cselekedj lokálisan!
Ez az alapvetés írmagjában pusztul el abban a megközelítésben, amelyet a hazai baloldal is képvisel, amikor az európai egyesült államok létrejöttét vizionálja. A kizárólag uniós intézmények irányítása alatt, közvetlenül nem a társadalom által választott uniós intézmények élén álló vezetők által kézi vezérelt környezetvédelmi intézkedések ellehetetlenítik az egyes embereket a környezetvédelemben. Hiszen a lokális környezetvédelmi gondolkodás alapvető feltétele a nemzeti szintű, nemzetállami gondolkodás. Az erős nemzetállamok választópolgárai képesek csak arra, hogy kifejezésre juttassák szuverenitásukat, szuverén környezetvédelmi gondolkodásukat az Európai Unióban.
A nemzethez való tartozás, a valahová tartozás érzése képes csak kifejezésre juttatni az egyén hangját a globális környezetvédelemben. Ezért van óriási jelentősége a konzervatív környezetvédelemnek, mert ez az egyetlen megközelítés, amely kifejezi az ökológiai gondolkodásban az otthonhoz, a helyhez, a mi közös örökségünkhöz való lokális kötődést. A természeti környezethez érzelmileg is kapcsolódó kisközösségek igazi alapértéket képviselnek, hiszen ők képesek felmérni, hogy mi lenne közvetlen környezetüknek a legmegfelelőbb.
Érezz lokálisan, gondolkozz nemzeti szinten, és ezzel segítsd a fenntarthatóságot globálisan! – ez a hiteles konzervatív környezetvédelem.
Ez a megközelítés, ami nem a környezeti és társadalmi problémák globális rapid megoldására törekszik – ami, valljuk be, nem működőképes megoldás –, hanem az egyén szerepének fontosságára, az ember által alakított környezet feletti lokális szuverenitásra. Ennek a gondolkodásnak a középpontjában az otthon áll, a hely, amelyhez kötődünk, ahol a gyermekeink felnőnek, amelyet tisztának akarunk megőrizni, ahol szeretünk élni. A magyar kormány éghajlatváltozási cselekvési terve a kibocsátáscsökkentés fent említett irányai mellett beemeli a lokális gondolkodás fontosságát a környezetvédelembe. Ennek legfontosabb szempontjai az alkalmazkodás prioritásterületei, mint például az emberi egészség, az energetikai infrastruktúra, a vízgazdálkodás, a mezőgazdaság, a katasztrófavédelem, a turizmus és az erdészet.
Ehhez szorosan kapcsolódnak a szemléletformálási intézkedések, ahol szintén szerepet kapnak a lokális válaszok, a helyi szintű tervezés.
A károsanyag-kibocsátás csökkentésével kapcsolatban kialakult sajnos egy licitverseny a nemzetközi környezetvédelmi politikai gondolkodásban, ahol könnyen repkednek a számok, és ki tudja, hol állnak majd meg. Érdemes figyelni azt a tendenciát, amelyet Ursula von der Leyennek, az Európai Bizottság elnökének 2020 szeptemberében elhangzott évértékelő programbeszéde előre jelez, amellyel azt szeretné elérni, hogy az EU károsanyag-kibocsátásának mérséklése az eddigi 40 százalék helyett 2030-ra 55 százalékkal valósuljon meg. Én azonban konzervatívként és kereszténydemokrataként abban hiszek, hogy nem elsődlegesen a nagy számok törvénye jellemzi a hatékony környezetvédelmet, hanem a reális vállalások betartása.
Elkötelezettek vagyunk abban, hogy 2030-ra az energiatermelésünk 90 százalékban kibocsátásmentes legyen, valamint hogy 2050-re Magyarország klímasemlegessé váljon.
Mindezt azonban a magyar kormány nem egy liberális ködfelhőből történő, ambiciózusnak tűnő hatalompolitikai célok által vezérelt abszurd felüllicitálásban, hanem a realitások talaján kívánja elérni. Ahogyan a fent említett nagy konzervatív gondolkodó, Rogen Scruton mondta: „úgy tűnik, eddig senki sem talált még jobb motivációt a környezetvédelem ügye számára, mint az otthon iránti közös szeretetünket”, ezért életbevágóan mindannyiunk ügye a környezetünk védelme.
