Kitüntetéseket adott át a nemzeti ünnep alkalmából Semjén Zsolt

Március 15., az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc kitörésének 176. évfordulója alkalmából állami kitüntetéseket adott át a Karmelita kolostor épületében Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke csütörtökön.

SemjénSemjén Zsolt a kitüntetések átadása előtt elmondott beszédében felidézte: az emberiség történelmét végigkísérte, hogy a nemzetek elismerésben részesítették azokat, akik kiemelkedőt alkottak. Így volt ez a görögöknél, a rómaiaknál és a középkorban is, különösen a lovagrendekben. Utóbbiak teremtették meg a kereszt alakú kitüntetések hagyományát – emlékeztetett.

Semjén

Úgy folytatta:

a mai magyar kitüntetések eredete éppen az 1848-1849-es szabadságharc küzdelmeire nyúlnak vissza. Ezen hagyományokat folytatták 1920-ban, majd 1990-ben Antall József miniszterelnök és Szabad György, az Országgyűlés elnöke ugyancsak ehhez a hagyományhoz nyúlt vissza az érdemkeresztek adományozásával.”

A politikus úgy vélekedett, hogy a kitüntetés fontos az egyes ember, az állam és nemzet egésze szempontjából egyaránt.

Semjén

Az egyes embernek azt jelzi, hogy életműve nemcsak neki fontos, hanem másoknak is. Az állam szempontjából a rendkívüli értékek megteremtésének felismerését és elismerését jelenti, a nemzetnek pedig azt jelzi, hogy érdemes ahhoz a nemzethez tartozni, amelynek tagjai, a honfitársaink ilyen maradandó értékeket hoznak létre – sorolta.

A teljesítmény maradandó”

 – emelte ki.

Semjén

Végül a kormány nevében köszönetet mondott a kitüntetettek életművéért, ami nemzetmegtartó erőt jelent.

Köszönöm önöknek Magyarország kormánya nevében nemzetmegtartó szolgálatukat”

– fogalmazott beszédében a miniszterelnök-helyettes.

Semjén

Semjén Zsolt a Magyar Érdemrend tisztikeresztje, a Magyar Érdemrend lovagkeresztje, a Magyar Arany Érdemkereszt, a Magyar Ezüst Érdemkereszt, és a Magyar Bronz Érdemkereszt kitüntetéseket adta át 47 embernek példaértékű munkájuk, elhivatott és elkötelezett nemzetszolgálatuk elismeréseképpen.

Semjén

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!