Máthé Zsuzsa: A Tisza gyermekvédelmi törvényjavaslata a genderideológia trójai falova

A Tisza-kormány által benyújtott, most tárgyalt gyermekvédelmi törvénytervezet egy trójai faló – fogalmazott közösségi oldalán Máthé Zsuzsa, kiemelve: a tervezet lényege az Európai Bíróság által megtámadott, hatályos gyermekvédelmi szabályok kiiktatása, ami egyszerre a szülői jogok súlyos csorbítása is lesz.

Máthé Zsuzsa

 

A KDNP országgyűlési képviselője megállapította: a kormányzati törvényjavaslat célja nem más, mint hogy egyébként támogatható, fontos kérdésekkel – mint a kórházban hagyott kisbabák ügye – szándékosan egy csokorban olyan szabályozást vezessen be,

amely a 2022-es népszavazás alkalmával a magyar társadalom által egyértelműen kinyilvánított akaratot, azaz a genderideológia gyerekek világába való beengedésének tilalmát feloldja.

Ezt maga a miniszterelnök tette világossá a Kossuth Rádióban elhangzott interjúban – mutatott rá Máthé Zsuzsa.

Közölte: ez az, amit az Európai Unió a kezdetektől támadott, és ami miatt évek óta zsaroltak bennünket, ami a vonatkozó Európai Bírósági ítélet végrehajtása, a szuverenitásunk egy kritikus elemének újabb elvtelen feladása, a már annyiszor „hazahozott” nekünk járó uniós források realizálásának egyik fontos előfeltétele.

A jövő generációkat hamis ideológiáktól megóvni szándékozó szellemi határzárat fogja feloldani ez a törvény – hangsúlyozta a kereszténydemokrata politikus. 

Hozzáfűzte, a jogszabály kitárja a kaput a koruknál fogva puha identitású gyermekeink szexuális orientációjának, nemi identitásának immár intézményes kereteken, az oktatási rendszeren belüli befolyásolása előtt, és olyan civil szervezetek előtt, amelyek rég az iskolák előtt toporognak már a gyerekek egészséges fejlődését veszélyeztető tanokat hirdetve, mint a nemi identitás megváltoztathatósága, a szexuális orientációk képlékenysége, cserélhetősége.

Akik szülőként visszautasították már, hogy a gyermekeiket ilyen szellemben indoktrinálják, pillanatok alatt azzal fognak szembesülni, hogy kötelező tananyag, megkérdőjelezhetetlen axióma lesz mindaz a szivárványos LMBTQI+ ideológiai csomag, amire négy éve egyértelmű nemet mondtak – figyelmeztetett Máthé Zsuzsa. Kiemelte, a benyújtott jogszabálytervezet egy

olyan törvényi védelmet rombol le, amelyet a 2022-es népszavazáson mintegy 3,7 millió ember – azaz jóval több, mint amennyi az áprilisi választáson a Tisza-kormánynak felhatalmazást adott! – húzott fel a magyar gyerekek védelmében.

A véleményt nyilvánító emberek már egyértelmű nemet mondtak arra, hogy a szülői nevelési jogokat felülírva a közoktatásban az európai gyakorlat szerint megjelenhessenek a gender-lobbi üzenetei.

Tragikus, hogy a gyermekvédelem nemzeti összefogást sürgető ügye továbbra is a mögöttes politikai szándékok és az uniós követelések teljesítésének hamiszászlós eszköze marad – tette hozzá a KDNP-s képviselő.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Fogadj örökbe egy keresztet - helyszínek

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!