Nacsa Lőrinc: A Fidesz-KDNP megbecsüli az időseket

Ha a baloldal lenne hatalmon, akkor se 13. havi nyugdíj, se nyugdíjemelés nem lenne, és nem védené az időseket a rezsistop, illetve az árstopok rendszere. A Fidesz-KDNP azonban megbecsüli az időseket – mondta Nacsa Lőrinc, a KDNP országgyűlési képviselője az MTI-hez kedden eljuttatott videonyilatkozatában.

 

A kormánypárti politikus hangsúlyozta: az elhibázott brüsszeli szankciók és az ukrajnai háború miatt nehéz időket él Európa, de a magyar nyugdíjasok most is számíthatnak a kormánypártok segítségére.

Emlékeztetett:

a kormánypártok visszaépítették és idén is megtartják a 13. havi nyugdíjat, valamint az idősek megélhetését rezsicsökkentéssel és az árstopokkal segítik. Sőt nyugdíjkiegészítést és nyugdíjprémiumot is kaptak az idősek, január elsejével pedig 15 százalékkal emelte a kormány a nyugdíjakat.

 

Nacsa Lőrinc szerint a baloldalra a nehéz időkben sem számíthatnak az idősek, mert amikor hatalmon voltak, csak sanyargatták a nyugdíjasokat. Gyurcsányék elvettek tőlük egyhavi nyugdíjat, és hagyták elértéktelenedni a nyugdíjakat. Háromszorosára emelték a gáz és duplájára az áram árát, fizetőssé tették az orvosi ellátást, és az egekbe emelték az élelmiszer áfáját – közölte a kormánypárti politikus.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!