November 30-áig minden nyugdíjasnak és nyugdíjszerű ellátásban részesülőnek, összesen 2,7 millió embernek fizették ki a nyugdíjprémiumot, ami maximum 12 ezer forint lehetett. A magyar kormány 30 milliárd forintot fordított a nyugdíjprémium kifizetésére – mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára, a KDNP alelnöke sajtótájékoztatón szombaton Budapesten.
Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára, a KDNP alelnöke
Rétvári Bence kiemelte: „a magyar gazdaság ma már a magyar emberek munkájából és nem hitelből annyira erős, hogy lehetőség nyílik nyugdíjprémium kifizetésére is, Magyarország történetében először".
A nyugdíjprémium összegét jogszabály határozza meg, így példaként említette, hogy akinek a nyugdíja eléri vagy meghaladja a 80 ezer forintot, azok már a maximális 12 ezer forintot kapták meg. A nyugdíjprémiumra fordított 30 milliárd forintról pedig megjegyezte, hogy a kormány idén ennyivel is többet költ a nyugdíjasokra és a nyugellátásban részesülőre, az előző évhez képest – mondta.
Rétvári Bence arról is beszámolt, hogy már elkezdődött az Erzsébet-utalványok kézbesítése, ami 10 ezer forintos plusz juttatást jelent a nyugdíjasoknak. Ez a támogatás is a magyar gazdaság teljesítményéből fakad, a „kormány úgy gondolta, hogy az idősek iránti tisztelet jeleként, akik felépítették ezt az országot, ezt a többlettámogatást idén is biztosítja" – fogalmazott.
Az államtitkár szólt arról is, hogy a Magyar Közlönyben a héten jelent meg a jövő évi nyugdíjemelés mértéke, amelynek értelmében januártól további három százalékkal, átlagosan négyezer forinttal emelkednek majd a nyugdíjak.
Kérdésre válaszolva kifejtette: a nyugdíjasoknak a nyugdíjprémiumként kifizetett maximum 12 ezer forint a karácsonyi készülődésben már érezhető többlet, ráadásul ehhez még hozzáadódik a 10 ezer forintos Erzsébet-utalvány és a jövő évi átlagosan 4 ezer forintos nyugdíjemelés. Ehhez kapcsolódóan arra is felhívta a figyelmet, hogy a Fidesz-KDNP kormányok nem csak megőrizték, hanem növelték is a nyugdíjak értékét.