Az az ember fog majd kint állni az első sorban, és az akar majd kezet fogni 1956. hetvenedik évfordulóján a túlélőkkel és hősökkel, aki maga a saját ítéletével nem a forradalmárok oldalára állt, hanem a sortüzet vezénylő Korbely János karhatalmista oldalára. Ez nem testesíti meg a magyar nemzet egységét, ez szégyen! – hangsúlyozta a KDNP frakcióvezetője kedden, napirend előtti felszólalásában, megállapítva, „ma egy illegitim módon eltávolított köztársasági elnök helyére fog a Tisza köztársasági elnököt választani”.
A Tisza Párt azt ígérte, nem egypárti köztársaság elnöke lesz Magyarországnak, hanem egy széleskörű támogatottsággal rendelkező köztársaság elnöke, most mégis egypárti köztársasági elnököt választanak – mondta Rétvári Bence. Felidézte,
széleskörű egyeztetést ígértek, ehhez képest az egyeztetés úgy zajlott, hogy a jelöltek nevét sem lehetett megismerni, csak azután, miután a döntés megszületett.
„Az is ritkaság, hogy a köztársasági elnök jelöltet eldugják a nyilvánosság elől, nem mondja el, hogy köztársasági elnökként milyen szerepfelfogása van” – folytatta a frakcióvezető.
Emlékeztetett arra is, a Tisza Párt azt ígérte, egy politikától távoli köztársasági elnök lesz. Ehhez képest itt a parlamenti patkóban ült országgyűlési képviselőként. Azt mondták, közismert és népszerű ember lesz. Nyilván jogász körökben ismert, de azért mégsem a legszélesebb néptömeg számára ismert vezetőről van szó – állapította meg Rétvári Bence.
Kitért arra: pár héttel ezelőtt még azt bizonygatta Magyar Péter, nem szükséges, hogy jogász legyen a köztársasági elnök, most pedig azt emeli ki, mennyire jó, hogy egy nemzetközi téren is elismert jogász lesz a köztársasági elnök.
Alaptörvényünk úgy fogalmaz, hogy a köztársasági elnöknek őrködnie kell az államszervezet demokratikus működése fölött, azonban Európában, a demokratikus országok történetében soha nem történt olyan, hogy illegitim módon elmozdítsanak egy köztársasági elnököt
– emelte ki a kereszténydemokrata politikus. Közölte: korábban maga Baka András fogalmazott úgy, hogy „Magyarország egyik közjogi méltóságát Alaptörvény átmeneti rendelkezései közé az utolsó pillanatban berakott módosító javaslattal lehessen elmozdítani a hivatalából, ez egyszerűen elképesztő”. És azt is mondta Baka András, hogy „a közjogi funkciók ciklusokon túlmutató mandátuma a jogállamiság alapvető biztosítéka”. Most pont ő legitimálja azt, hogy ez a biztosíték megszűnik – hangsúlyozta Rétvári Bence.
Álláspontja szerint ugyanakkor a legfontosabb lenne a nemzet egységét kifejezni. Márpedig Baka András volt az, aki a tatai sortűz vezénylő karhatalmistája ügyében az egyik legmegosztóbb ítéletet hozta,
azokkal a bírókkal szavazott, akik megsemmisítették a magyar bíróságok teljes eljárását, és végül nem ítélték el azt az embert, aki 1956. október 26-án Tatán sortüzet vezényelt és maga is rálőtt a forradalmárokra.
