Rétvári Bence: Magyarország a világ húsz legbiztonságosabb országának egyike

Magyarország a világ húsz legbiztonságosabb országának egyike, miközben az illegális bevándorlást támogató európai országokban már több ezren vesztették életüket terrortámadásokban – mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, a KDNP alelnöke a Szerbiába induló magyar újabb rendőri kontingens búcsúztatóján kedden Budapesten.

Rétvári

Az újabb küldetésben harmincegy magyar rendőr indul hamarosan Szerbiába egy hónapra, hogy az ottani határvédelmi feladatok ellátásában segítsenek a helyi hatóságoknak; közülük többen már korábbi missziókban is részt vettek – közölte Rétvári Bence, aki egyebek mellett arról is beszámolt, hogy a nemzetközi együttműködésnek köszönhetően Szerbia déli részén csökkent a migrációs nyomás.

Korábban az Észak-Macedóniával szomszédos területen át érkezett az illegális bevándorlók hatvan százaléka, negyven százaléka pedig a bolgár határon, ez az arány azonban mostanára megfordult. Ez azt is jelenti, hogy akiket az említett részeken feltartóztatnak a hatóságok, azok már nem érik el a magyar-szerb határt”

– tette hozzá, hangsúlyozva: ahol erélyes a rendészeti fellépés, ott jelentősen csökken a migráció mértéke.

Az Európai Unió (EU) kimutatásai szerint tavaly négyszázezren jutottak be a közösség tagállamaiba, ebbe azonban csak azokat számolták bele, akikről a hatóságoknak tudomásuk van – emelte ki Rétvári Bence. Hozzátette: bár a schengeni határt védő kelet-európai országok komoly erőfeszítéseket tesznek, Németországban és Franciaországban - ahová a legtöbb migráns szeretne eljutni – egyre több kedvezményt kapnak az illegális bevándorlók, hogy ott maradhassanak.

Németországban például az úgynevezett migrációs reformcsomag eredményeként az utóbbi hónapokban 54 ezer olyan illegális bevándorló kapott másfél évig hatályos tartózkodási engedélyt, aki semmiféle dokumentummal nem rendelkezett, amikor az EU területére érkezett”

– részletezte.

Svédországban nemrég a rendőrség fizethetett kártérítést, amikor a hatósági intézkedések következtében több tüntető megsérült azokban a zavargásokban, amelyeket szíriaiak szerveztek. Franciaországban a migráció kezelését is kritizáló gazdatüntetések egyikén egy francia családot támadtak és öltek meg illegális bevándorlók – hangsúlyozta.

A nemzetközi szervezett bűnözésben résztvevőknek óriási üzlet a migráció, mivel legalább kettő, átlagban öt, de előfordul, hogy személyenként tíz-tizenhárom millió forintot is kifizetnek az érkezők a csempészeknek, hogy Nyugat-Európába jussanak, miközben az EU-ban legálisan tartózkodók ennek töredékéért utazhatnak a közösség területén - emelte ki Rétvári Bence. Németországban a muzulmán migránsok ismét az iszlám törvénykezés, a saría bevezetését követelik, vallásukhoz igazítanák az iskolai tanrendet, és elkülönítenék egymástól az oktatásban a fiúkat és a lányokat. A követelések között szerepel az is, hogy a saría eljárásának megfelelően legálisan alkalmazható legyen a megkövezés is – mondta.

Az államtitkár beszámolója szerint Magyarországon öt százalék azok aránya, akik úgy gondolják, hogy erőszakos bűncselekmény áldozataivá válhatnak, míg Svédországban ez az arány már 60 százalék. Az egykor csodált nyugati mintaállamok tehetetlenek a migrációs nyomással szemben, elveszítik nemzeti identitásukat, így már már nincs is mihez integrálniuk a bevándorlókat - jegyezte meg. A legutóbbi nemzeti konzultáció világosan megmutatta, hogy a magyarok 99 százaléka ellenzi a migránsgettók idetelepítését. Magyarország a világ húsz legbiztonságosabb államának egyike, miközben Európában az utóbbi tíz évben immár kétezer ember vált terrortámadások áldozatává - jelentette ki az államtitkár.

Rétvári Bence elmondta:

júliustól Magyarország látja el az EU soros elnökségét, ami tágabb lehetőségeket biztosít, mivel több formációban, így a bel- és igazságügyi tanácsban is nagyobb befolyással tárgyalhatunk. Magyarország számára az elsődleges feladatok közé tartozik a határok védelme, az illegális bevándorlás visszaszorítása, a Szerbiával közös feladatok pedig már bizonyították, hogy ez lehetséges”

– hangsúlyozta. Véleménye szerint ha a jelenséget hasonlóan – a törvények szigorú betartásával és betartatásával – kezelnék az EU más tagállamai is, akkor a migrációs nyomás nem létezne Európában.

Az államtitkár tízmillió magyar ember nevében köszönte meg a Szerbiába induló újabb magyar rendőri kontingens tagjainak a szolgálatukat.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!