Rétvári Bence: Vasárnap lehetőség lesz arra, hogy megvédjük az európai keresztény kultúrát

Az európai keresztény kultúránkat fenyegető veszélyt komolyan kell venni - jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára csütörtökön Gödöllőn.

Rétvári Bence (KDNP), az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára

Rétvári Bence a II. Máriabesnyői Mladifest ifjúsági keresztény fesztivál megnyitóján azt mondta: nagy „az egymásnak feszülés" Európában a keresztény Európát fontosnak tartó és az azt  nem fontosnak tartó, a keresztény Európát „lecserélni" is hajlandó erők között.
    
Úgy fogalmazott: „mindenünk a keresztény hitünkből fakad", a kultúránk, a hagyományaink, az ünnepeink és az időszámításunk is.
    
Most vasárnap mindenkinek lehetősége lesz arra, hogy megvédje az európai keresztény kultúrát - fűzte hozzá Rétvári Bence az európai parlamenti (EP) választásra utalva.

Vécsey László (Fidesz), Gödöllő és térsége országgyűlési képviselője azt mondta: a világban szinte tabunak számít, hogy világméretű a keresztényüldözés, 245 millió embert üldöznek, pusztán azért, mert őrzi keresztény hitét és kultúráját. A világban „csak tavaly négyezer keresztény halt vértanúhalált".
    
Közölte: a kormánypárti országgyűlési képviselők támogatják a kormányt abban, hogy tegyen meg mindent az üldözött keresztények megsegítéséért.
    
Egyre többen figyelnek fel pozitív példaként a magyar kormány által 2017-ben indított Hungary Helps Programra, amelynek keretében eddig 35 ezer üldözött keresztényen sikerült segíteni - tette hozzá a fideszes képviselő.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!