Soltész Miklós: Az évforduló a hősökre és az ártatlan áldozatokra emlékeztet

Gyönyörű és felemelő forradalmunk leverése évfordulójának emlékeztetnie kell bennünket a hazaszeretetre, a hősökre és az ártatlanul szenvedőkre, kivégzettekre – mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, a KDNP alelnöke szombaton Veszprémben.

Soltész Miklós hangsúlyozta: a kommunisták „politikai és családi örökösei ma is itt vannak és fenyegetőznek. Azok kiáltanak ma diktatúrát, azok akarják átírni a történelmet, akiknek felmenői behívták a szovjet hadsereget, akik 1956-ban lövettek és akasztottak”.

Az államtitkár felidézte: 1958. január 9-én kivégezték Brusznyai Árpádot. Fél évvel korábban a kommunisták külügyi bizottságának ülésén elhangzott, hogy fokozni kell a politikai harcot a büntető és igazságügyi szervekben, hogy „ezek ütőképesek legyenek” – közölte.

Mint mondta, mindezt Apró Antal szorgalmazta, aki "áruló, hazaáruló, hazudozó, népirtó".

Aki 1958. július 17-én az Országgyűlésben „az ellenforradalom méltó megbosszulásának nevezte” Brusznyai Árpád, a forradalmi tanács elnökének és társainak kivégzését.

Apró Antal, néhai kommunista politikus és Dobrev Klára közötti rokoni kapcsolatra utalva azt mondta, „Apró Antal tetteiért megkapta a jutalmat, unokája is abban a házban él, amit egy zsidó családtól rekviráltak a kommunisták”.

Brusznyai Árpád elsőfokon életfogytiglani büntetést kapott, amit később kötél általi halálbüntetésre változtattak át – emlékezett Soltész Miklós.

Tudjuk, hogy mindenhol voltak gazemberek, akiket a népharag elől megmentettek a forradalmárok, végül mégis, akiket segítettek, azok ítélték halálra a forradalmárokat

 

– mondta.

Hangsúlyozta: tízezrek és családjaik szenvedtek és haltak meg ártatlanul, ezekért a tettekért pedig a kommunisták soha nem kértek bocsánatot.

„Ők maguk az ötvenedik évfordulón sajátos módon emlékeztek, lövettek, szemeket lövettek ki, fiatalokat vertek meg és rabosítottak Gyurcsány Ferenc kormányzása alatt” – mondta.

Mint fogalmazott, a hazájukhoz való hozzáállás sajátos, gyűlölik a hazát, amikor lehet elárulják, a múltban Moszkvában, most pedig Brüsszelben teszik ezt

 

– fűzte hozzá.
A mai fiataloknak fontos tisztán látni, hogy kik voltak a múltban a valódi bűnösök és a valódi végrehajtók – húzta alá.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!