Soltész Miklós: Felszentelték a gödöllői premontrei templomot

Négymilliárd forintos állami támogatásból épült fel a Gödöllői Premontrei Apátság Szent Ágoston Prépostsági Temploma – mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, a KDNP alelnöle kedden, Gödöllőn az MTI-nek.

Soltész

 

Soltész Miklós rámutatott: a premontrei rend több mint 900 éve jött Magyarországra. Hozzátette, hogy a premontreiek Magyarországi léte lenyomatot hagyott a kultúrában, az oktatásban és a hit terjesztésében is.

A folyamatot a 20. század szakította meg – ismertette. Úgy fogalmazott:

Trianonnal elvesztek a határon túl rekedt egyházi és oktatási intézményeik, a kommün alatt pedig minden egyházi intézményt támadtak és 1945 után, a kommunista hatalomátvétellel elvették iskoláikat, intézményeiket, majd 1950-ben feloszlatták a szerzetesrendeket is."

Az egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár kijelentette, hogy a premontrei rend csak a rendszerváltással tudta újra elkezdeni az oktatási és hitéleti tevékenységeit és Szombathelytől Keszthelyen át egészen Gödöllőig fantasztikus oktatási-nevelési és szociális munkát végeznek.

A kormány segíti a magyar egyházak fejlesztéseit, törekvéseit és köszöni az elmúlt 900 éves munkát"

– fűzte hozzá Soltész Miklós.

A Gödöllői Premontrei Apátság Szent Ágoston Prépostsági Temploma építkezését a kormány támogatta a premontrei rend alapításának 900 éves évfordulója alkalmából, a Gödöllői Premontrei Apátság hitéleti és oktatási feladatainak elősegítése érdekében. A támogatásból valósult meg a tervezés és az építés mellett a templom berendezése: oltárok, padok, stallumok, orgona, szobor került bele, de abból fedezték a díszítőfestést és az ólomüvegablakokat is. A harangok az egyházközség tagjainak, a gimnázium diákjainak és szüleiknek, öregdiákjainak, valamint a rendhez közel álló cégek és

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!