Soltész Miklós: Kereszténységünknek köszönhetjük, hogy itt lehetünk Európában

Kereszténységünknek köszönhetjük, hogy itt lehetünk Európában, hogy kultúránk meggyökeresedett – mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, a KDNP alelnöke csütörtökön a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Hollóházán a megújult katolikus templom átadóján.

Soltész

 

Soltész Miklós úgy fogalmazott: a felújított templom a kereszténység üzenete a világnak.

Emeljük fel a fejünket, és bármennyire is támadnak, legyünk büszkék a templom felújítására”

– mondta az államtitkár.

Soltész Miklós emlékeztetett rá, hogy a templom átadására Európa védőszentjének, a bencés rend alapítójának, Nursiai Szent Benedek ünnepén kerül sor.

Szent Benedeket kezdi elfelejteni Európa nyugati fele - jegyezte meg. Példaként említette, hogy Németországban a fiatalok már nem járnak templomba, a kereszt tisztelete nem érdekli őket. Lengyelországban pedig Varsó polgármestere a közelmúltban kijelentette, hogy pap vagy lelkész közterületen nem mutathat be imát, nem szentelhet meg semmit – mondta el.

Magyarországon ezzel szemben sorra épülnek új templomok, megújulnak plébániák, közösségi házak”

– emelte ki.

Az államtitkár köszönetét fejezte ki a hollóházi műemlék templom felújításában résztvevő tervezőknek, kivitelezőknek. Megjegyezte, hogy az 1967-ben épült templom egy csoda, mert a kommunizmus idején épült meg a korábban lerombolt templom helyett.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!