Hallottad a szót: „rendületlenül?”
Ábránd, hiúság, múló kegy, javak, -
Lenn a sikamló tér, nyomás felül,
Vész és gyalázat el ne rántsanak.
Oh, értsd meg a szót: árban és apályon
- Szirt a habok közt - hűséged megálljon!

Arany János

1990. május. Soha reményekkel teltebb hónapot. Kicsiny, szűk szoba a parlament félemeletén. Óvatosan nyitok be, még megilletődve járok az épületben. Mosolygó, szintén megilletődött emberek vesznek körül. Végül megjön a házgazda. Uraim, azért hívtam össze önöket, hogy ismerjék meg egymást. Nem akarom, hogy úgy járjanak, mint azon „elődeink”; akik csak a tárgyalóteremben tudták meg, hogy kiknek a társaságában akarták megdönteni a Népköztársaságot... Ezzel a felütéssel kezdte Antall József az első szabadon választott magyar kormány „összekovácsolását".

Ez a fanyar, édes-keserű humor haláláig jellemezte. Ekkor találkoztunk először. Mennyit derültem később, amikor olvastam: Antall baráti köréből, iskolatársai, rokonai közül válogatta kormányát. Íme a féligazságok (azaz teljes hazugságok) tipikus esete. Valóban többen voltunk piarista diákok a kormányban. A korkülönbség, ami köztünk volt, nem akkora, hogy az 1947-ben az általános iskola alsó négy osztályát is befogadó Váci utcai gimnázium ne lett volna mindkettőnk iskolája. Ám kilenc év távolság elég nagy is volt ahhoz, hogy kizárjon minden találkozási lehetőséget.

 Egyszer a Kádár korszakra, mint ancien regime-re hivatkoztam. Antall engedte végig mondani a gondolatot, majd így szólt: Ancien regime? Vigyázz, most tiltakoznak a Bourbonok... Talán legnagyobb tévedésünk lelki gyökerei bukkannak itt elő: sokan hitték - hittük akkoriban, hogy ami elmúlt, az elmúlt. Volt már a történelemben nagy visszatérés, de azt reméltük, hogy a múltat végképp eltöröltük. Ő óvatosabb volt. Pontosan tudta, hogy a szocialistákat milyen vágyak hevítik. Érezte, hogy ez komoly bajok forrása lehet. Ezek elhárítására szolgált a tanács, amit kaptam: „Laci, ha baj lesz, a Fideszre mindig lehet számítani”. Merész állítás volt ez akkoriban, hiszen a Fidesz nem takarékoskodott az éles megfogalmazásokkal, és minden támadási felületet kihasznált. Antall viszont tudta, hogy mi a szerep és mi a valóság. Elegánsan tette helyére a megfogalmazásaiban olykor méltatlan, de talán soha nem ok nélküli támadásokat. Ma sem hiszem, hogy lehetne jobb ellenzéki magatartást kitalálni, mint amit a Fidesz 1990-1994 között gyakorolt. Ehhez kapcsolódik egy negatív emlékem. Itt járt Orbán - mondta Antall József - és nagyon nem tetszik neki a társadalombiztosítási önkormányzat. De te csak csináld, amit elhatároztunk. Ma már tudjuk: Orbán Viktornak volt igaza.

Antall József távlatokban tudta nézni a dolgokat. Amikor a kormánytagok, engem sem kivéve, háborogtak azon, hogy mennyire erkölcstelen a privatizáció, halkan megszólalt: Tudjátok, kevés olyan angol vagyon van, ahol a családban nem volt valaha egy kalózkapitány. Az amerikai vagyonok mögött pedig alighanem található egy szeszcsempész... Mi kevéssé érzékeltük, hogy a visszarendeződés veszélye több mint mumus. Megóvott minket a végnapjait élő Szovjetunió fenyegető magatartása miatti lelki tehertől. Abban biztos volt, hogy a politikai tőkéjét gazdaságira váltó kommunista soha nem akar majd visszakerülni a tervgazdaság körülményei közé. Sőt szocializmust sem akar ma senki közülük, nemhogy kommunizmust akarna. Csak a hatalmat, de azt minden áron.

Az ellenzéki kerekasztal-tárgyalások során meggyőződött arról, hogy a szabaddemokraták gondolkodása és céljai merőben mások, mint amit ő képvisel. Ellenállt tehát annak a nyugati nyomásnak, amely koalícióba hívta volna az SZDSZ-t. A választásokon második pártként végzett liberálisok csalódottsága megmérgezte a belpolitikai légkört.

Az új magyar köztársaságot saját szellemi termékének érezte, és féltette. Amikor a taxisblokád után egyértelművé vált, hogy a köztársasági elnök túllépett a jog szabta korlátokon, azaz alkotmányt sértett, többen javasolták, hogy kezdeményezzük a leváltását. Nem engedte. Nincs meg a kétharmadunk ahhoz, hogy keresztül is vigyük, az SZDSZ-t nem befolyásolják a tények, csak a szűken vett pártérdek. De egyébként sem akarom, hogy az új rendszer első köztársasági elnökét ország világ előtt meghurcoljuk. Ez többet árt az országnak, mint gondolnátok. Hazánk nemzetközi tekintélye szentség volt a számára. Amikor Torgyán József szekere már kifelé tartott a koalícióból, egy párizsi értekezleten külön egyeztetett vele, hogy otthoni vitáikat ne teregesse ki a többiek előtt.

Koalíciós érdekből kész volt kompromisszumokra, de ennek megvoltak a határai. Torgyán Józsefet nem tartotta alkalmasnak semmiféle miniszteri posztra. Téged nem nélkülözhetünk a parlamentből, hiszen Kossuth Lajos óta nem volt ilyen szónok - mondta, s Torgyán egy ideig ezt el is hitte. Később láttuk, hogy a torgyánista kisgazdák a koalíció szétverésére készülnek. Amikor kiderült, hogy a harminchatokban nagyobb volt a nemzetért való felelősségérzet, mint a sajátos eszközökkel dolgozó pártelnök iránti hűség, Torgyántól nyílt és durva támadásokat kaptunk. Ha meghívnám és kapna egy tárcát, ugyanilyen lelkesedéssel zengené a mi dicsőségünket, mondta Antall, de látszott: szinte borzong a gondolattól.

Sokan osztályfőnök úrnak becézték, vagy gúnyolták pártállásuknak megfelelően. Nem éreztem jogosnak, bár stílusa tanáros voltát nem lehet tagadni. De miért lenne ez baj? Élvezhetően beszélt és okosakat mondott. Ha olykor hosszan is fejtette ki mondanivalóját, annak mindig volt veleje.

A moszkvai puccs idején összehívta a parlamenti pártok elnökeit, vagy a frakcióvezetőket. Szárazon ismertette a tényeket és megkérdezte, ki mit tanácsol. „Tudtam, hogy nem fognak mondani semmit, de azt akartam, hogy később ne kifogásolhassanak semmit, amit teszek. Ha láttad volna, hogy még Horn is milyen mélyen tud hallgatni.” Hamiskás mosoly kíséretében mesélte a találkozó részleteit.Ha még élne a Varsói Szerződés, most be kellene vonulnunk Moszkvába, mondta ironikusan. Úgy tűnt, nem fél az ördögtől sem.

A sajtó talán mégis kivétel volt. Amikor be kellett tölteni a titkosszolgálatokat felügyelő miniszteri posztot, bonni nagykövetünk Csenger-Zalán Attila volt a jelöltje. Még meg sem hallgatta az illetékes bizottság, amikor egy újság azzal állt elő, hogy nagyköveti meghallgatásakor „eltitkolt" egy közlekedési balesetet. Nem volt mit titkolni, hiszen bírósági mentesítés rendelkezett erről. Antall mégis elállt a jelöléstől, s így Csenger-Zalánnak a nagyköveti posztról is le kellett mondania. Ezzel elvesztettünk egy nagyon is alkalmas embert. Kár volt. Később ugyanis egy másik esetnél kiderült, hogy túl lehet lépni a sajtó mégoly veszélyesnek látszó támadásain is. Egy kereszténydemokrata államtitkár fiát elfogta a rendőrség, autólopással vádolták. Antall megkért, kérjem meg az apát, mondjon le. Átadtam a miniszterelnök kívánságát, de a megtört apa azt mondta, hogy ha felmentik, szó nélkül tudomásul veszi, viszont nem mond le. Hisz a fia ártatlanságában, aki egyébként már nagykorú. Antall elállt a felmentéstő1, a fiú pedig az eljárás során ártatlannak bizonyult.

Nem törődött a közvélemény-kutatásokkal. Nem volt érzéke a marketing fogásokhoz. „Nem engedem, hogy úgy adjatok el, mint egy mosóport.” A nagyközönség a meglehetősen torzító médián át egészen másnak látta, mint amilyen valójában volt. Egy madridi pártelnöki konferenciára együtt utazott a KDNP és az MDF küldöttsége. Nem tett különbséget a két párt emberei között, mindenkihez egyformán közeledett. „Hisz ez az ember kedves, humora van, közvetlen. Miért nem ilyennek ismerjük a képernyőről is?" - kérdezte valaki.

1990 augusztusában minden jelentés arról szólt: merényletet terveznek ellene. (Akkoriban Budapesten át repültek a Szovjetunióból Izraelbe a kitelepülők.) Az Európai Demokratikus Unió pártelnöki konferenciáját ezért fokozott biztonsági intézkedések között rendezték meg Helsinkiben. Ennek ellenére a pártelnökök elkerülték, hogy vele legyenek egy kocsiban. Te is fatalista vagy? - kérdezte, amikor beszálltam melléje. Nem hiszem, hogy egy terrorista dönthet az életemről. - Soha annyit és olyan jól nem beszélgettünk, mint ott.

Legendás közjogi szemlélete alapján nem szerette, ha valaki „a minisztérium" álláspontjáról beszélt. Minisztérium nincs. Csak miniszter van, akinek a munkáját egy hivatal segíti. Tisztelte miniszterei önállóságát is, egyben rámutatott a kormány egyetemes felelősségére. Maga ritkán szavazott, véleményét nem erőltette a kormányra, a szavazás végén egyszerűen hozzátette a magáét a többséghez. Irányítást persze adott, de a közvetett hatásokat szerette. Ha valakitől meg kellett válnia, ezt nagyon óvatosan, körültekintően tette. Nem tudhatjuk, hogy mikor lesz ismét szükség rá, kevesen vagyunk, nem célunk tönkre tenni bárkit is. Ha leváltunk valakit, az nem más, mint mikor a tűzvonalból visszavonják a kivérzett századot. A front mögött megerősödik, és ismét bevethető lesz. Szerette a katonai hasonlatokat.

A miniszteri felelősséget mindig hangoztatta, döntési jogköröket soha nem vont el kormánya tagjaitól. Egyetlen egyszer közvetítette felém az MDF kívánságát. A tisztiorvosi szolgálatot állítottuk fel, a megyei tisztifőorvosok pályázata zajlott. Az egyik megyébe egy egyetemi professzor volt az egyik pályázó, akinek szocialista kötődése közismert volt. Mégis őt akartam kinevezni, mert rangot adott az új posztnak. Az MDF egy saját jelöltet erőltetett, akit nem tartottam alkalmasnak, főleg nem egy „nagyágyúval" szemben. Antall felvetette a kérdést, én meg elmondtam, hogy a poszt rangját akarom emelni. Elgondolkodott, majd így szólt: Közvetítenem kellett a mieink kívánságát. Te döntesz, belátásod szerint. A csalódott „MDF-es" jelölt pár év múlva a másik oldalon kötött ki.

Kereszténydemokratának tartotta magát, és az is volt. Viszont tudta, hogy többséget a szűken értelmezett kereszténydemokrácia nem kap Magyarországon. Nyitott volt a liberális értékek felé is, s azon igyekezett, hogy a pártja a társadalom széles spektrumát fedje le. A CDU és Helmuth Kohl volt a példa számára.

Betegségét hallatlan fegyelemmel viselte. Egyszer így szólt: Már abba hagynám, de úgy érzem, politikailag még szükségetek van rám. Nem volt nehéz igent mondani. Tudod, ha most kitartasz, talán több jót teszel, mint egész miniszterelnöki tevékenységeddel, feleletem. Ezt hogy érted? Már-már sértetten szólt. Nem a politikai munkádat akarom ezzel lebecsülni, de sok ember nem tud mit kezdeni magával, ha rosszindulatú a betegsége. Némelyek öngyilkosok lesznek, mások, ha meg is gyógyultak, betegnek tartják magukat. Te pedig, bár beteg vagy, több egészséges ember munkáját végzed el. Példa vagy. Értem - mondta szárazon. Talán már érezte, hogy nem lesz igazam: nem fogja legyőzni a kórt. De küzdött tovább, rendületlenül. Szirt volt a habok közt. Amikor kamikáze kormányról beszélt, saját életére is gondolt.

Surján László