A Fidesz-KDNP az Alaptörvény tizenhetedik módosításának egyes pontjait támadta meg utólagos normakontroll-eljárás keretében.

Az ellenzéki pártszövetség megsemmisítését kérte annak a passzusnak, amely azonnali hatállyal megszüntette Sulyok Tamás köztársasági elnök megbízatását; kezdeményezték továbbá a parlamenti képviselők választhatóságára vonatkozó időkorlátot bevezető módosítás megsemmisítését, amely kimondja, hogy nem szerezhet parlamenti mandátumot az, aki már legalább 12 évig vagy három cikluson keresztül volt képviselő; valamint megtámadták az alkotmánybírókra vonatkozó Alaptörvény-módosítást is, amely visszaállította a bírók 70 éves felső korhatárát.

Az első esetben az ellenzéki képviselők arra hivatkoztak, hogy a rendelkezés megalkotása nem felel meg az Alaptörvény-módosítás eljárási követelményének, így a közjogilag érvénytelen. Az indítvány elutasításának indoklásában az Ab azzal érvelt, hogy az a módosítás nem formai, hanem tartalmi szempontú vizsgálatára irányult, erre azonban a testületnek nincs hatásköre.

Ehhez a határozathoz hat alkotmánybíró – Czine Ágnes, Hörcherné Marosi Ildikó, Márki Zoltán, Schanda Balázs, Sonnevend Pál és Varga Réka – párhuzamos indoklást fűzött, míg Handó Tünde, Haszonicsné Ádám Mária, Horváth Attila, Juhász Miklós és Polt Péter különvéleményt fogalmazott meg.

Polt Péter álláspontja szerint az indítvány érdemi elbírálása lett volna szükséges. Rámutatott: az indítvány előkérdésként azt vetette fel, hogy a támadott rendelkezések alkotmányjogi természetüket tekintve egyáltalán az alkotmányozó (alkotmánymódosító) hatalom gyakorlásának körébe tartoznak-e. A döntés a hatáskör hiányát anélkül állapította meg, hogy e fogalmi előkérdés megválaszolásához szükséges alkotmányértelmezést elvégezte volna.

Az Alkotmánybíróság saját hatáskörének megállapítása nem előzheti meg azon alkotmányjogi fogalmak értelmezését, amelyektől maga a hatáskör fennállása vagy annak hiánya függ

– szögezte le különvéleményében a testület elnöke. Hangsúlyozta, az Alaptörvény módosítása alkotmányozó tevékenységként akkor értelmezhető, ha általános, normatív szabályt állapít meg, amely az alkotmányos rend jövőbeni működésének kereteit alakítja. Amennyiben azonban egy Alaptörvénybe foglalt rendelkezés elsődleges funkciója valamely meghatározott személy vagy konkrét intézményi helyzet közvetlen rendezése, felmerülhet, hogy alkotmányjogi természetét tekintve nem a klasszikus értelemben vett alkotmánymódosító hatalom gyakorlását jelenti.

E kérdés eldöntése nem politikai vagy célszerűségi mérlegelés, hanem az Alaptörvény értelmezésének körébe tartozó alkotmányjogi feladat.

Az Alaptörvény értelmezése szükségképpen magában foglalja annak vizsgálatát is, hogy az egyes rendelkezések milyen alkotmányos rendeltetést töltenek be, és e rendeltetésből milyen alkotmányjogi következmények fakadnak. Ebből következően önmagában az a körülmény, hogy az Országgyűlés valamely aktust Alaptörvény-módosításként fogadott el, még nem teszi szükségtelenné annak alkotmányjogi értelmezését, hogy az adott aktus az alkotmánymódosító hatalom gyakorlásának körébe tartozik-e – érvelt Polt Péter.

Kiemelte: különös jelentőséget tulajdonít annak, hogy az Alkotmánybíróság korábban nem bírálta el érdemben a köztársasági elnök Alaptörvény-értelmezésre irányuló indítványát, amely arra kérdezett rá, hogy egy egyedi, meghatározott közjogi tisztségviselőt érintő helyzet rendezésére szolgáló rendelkezés alkotmánymódosításnak minősül-e. Ez az eljárás – függetlenül attól, hogy érdemben milyen választ adott volna a feltett kérdésre –

lehetőséget teremtett volna arra, hogy a testület egy konkrét normakontrollt megelőző, absztrakt alkotmányértelmezés keretében tárja fel az alkotmányozó hatalom gyakorlásának ismérveit.

Ha erre sor kerül, a jelen ügyben vizsgált rendelkezések megítélése is világos lett volna: egyértelmű mérce állt volna rendelkezésre arra nézve, hogy egy egyedi személyi vagy intézményi helyzetet rendező, alaptörvényi formába öntött szabály alkotmánymódosításnak tekinthető-e – folytatta az Alkotmánybíróság elnöke.

Megállapította, az Alaptörvény tizenhetedik módosítása kapcsán az Alaptörvény alapvető szerkezetét, az alkotmányozó hatalom természetét és az Alkotmánybíróság alkotmányvédelmi szerepét érintő alkotmányos kérdések merültek fel. Az ilyen történeti jelentőségű alkotmányos helyzetek sajátossága, hogy az Alaptörvény értelmezéséből fakadó bizonytalanságot a rendes alkotmányos működés keretei között más állami szerv nem képes feloldani.

Az Alkotmánybíróság tekintélyét nem kizárólag azok a döntések alakítják, amelyek kötelező jogkövetkezményt fűznek valamely alkotmányos problémához, hanem azok is, amelyek világossá teszik, hogy az Alaptörvény alapján hol húzódnak az alkotmányos rend határai akkor is, ha azok érvényesítésére az adott ügyben nincs hatásköri lehetőség – fogalmazott Polt Péter. Hozzáfűzte,

az Alkotmánybíróság hitelessége végső soron nem abban áll, hogy minden alkotmányos kérdésre kötelező erejű választ tud adni, hanem abban, hogy egyetlen valódi alkotmányos kérdés értelmezését sem hagyja elvégezetlenül