A nyugdíjasok is áldozatai a baloldal korrupciós botrányának

Nyugdíjasok is áldozatai Gyurcsány és a baloldal korrupciós botrányának – jelentette ki a Fidesz országgyűlési frakciójának szóvivője szombaton Debrecenben sajtótájékoztatón.

kdnp.hu – MTI

Halász János szerint „hétről hétre újabb megdöbbentő fejlemények látnak napvilágot a Czeglédy-botrányban”.

A legfrissebb hírek szerint nemcsak diákokat, hanem idős embereket is becsaptak: nyugdíjasokat is dolgoztattak, majd nem fizették ki őket – tette hozzá a frakciószóvivő.

Halász János szerint a két legkiszolgáltatottabb munkavállaló a diák és az idős ember, ezért is „felháborító, hogy épp ezt a két korosztályt használták ki és csapták be Czeglédyék”.

„Ez gyalázatos viselkedés” – mondta a Fidesz-frakció szóvivője megjegyezve: mindeközben Gyurcsány és a szocialisták tovább falaznak Czeglédynek, „holott már lebuktak, hiszen kiderült, hogy Gyurcsány pénzelte Czeglédyt, vagyis Gyurcsány ott áll a cég mögött”.

A frakciószóvivő annak a meggyőződésének adott hangot, hogy „az eltüntetett pénzekből minden bizonnyal az MSZP és a DK kampányát akarták finanszírozni”.

„Ezért mondjuk mi azt, hogy a Czeglédy-botrány Gyurcsány és az egész baloldal korrupciós ügye” – fogalmazott Halász János hozzátéve: „és ennek a korrupciónak úgy tűnik, hogy nemcsak diákok, hanem nyugdíjasok is az áldozatai”.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!