Jövőre az adócsökkentés és az otthonteremtési program is segíti a családokat – erről Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára beszélt az MTI-nek, miután megnyitotta a Pest megyei Kóspallag szombati családi rendezvényét. A kereszténydemokrata politikus szerint szinte minden magyar család igénybe tudta venni valamelyik formáját az eddigi családtámogatási rendszernek.
Rétvári Bence elmondta, hogy a családi adózás már eddig is segítséget tudott adni a családok 94 százalékának. Jövőre tovább nő – 30 ezer forintra – a kétgyermekesek adókedvezménye, ami 390 ezer családot érint, és öt százalékra csökken 2017-ben a legfontosabb élelmiszerek áfája, ami családonként 35-40 ezer forintos megtakarítást jelenthet – tette hozzá.
Az pedig, hogy az adókedvezményt a járulékokra is igénybe tudják venni, a kiskeresetű családoknak jelent segítséget; 120 ezer olyan család van, amelynél így lényegében a teljes bruttó fizetés zsebben marad – jelezte.
Az otthonteremtési programról szólva az államtitkár elmondta: 211 milliárd forint keretösszeg áll rendelkezésre, amely a lakásépítési áfacsökkentés és az áfavisszatérítés keretében új és használt lakásokra egyaránt igénybe vehető. A rendszerváltás óta nem fordult elő, hogy az otthonteremtést ilyen nagy mértékben tudná a kormány segíteni – közölte.
A munkaerőpiaci helyzetről szólva azt emelte ki, hogy általában is nőtt a foglalkoztatottság, de különösen nagy előrelépés a nők foglalkoztatottságának alakulása. Hozzátette: 200 ezerrel többen dolgoznak, mint négy-öt éve, ami a munkahelyvédelmi akciónak is köszönhető. Külön megemlítette, hogy míg az Európai Unióban 2 százalékkal nőtt a nők foglalkoztatottsága, addig ez az arány Magyarországon jóval az uniós átlag feletti, 7,4 százalék.
A jövő évről szólva azt emelte ki, hogy elsősorban a kistelepüléseken élőknek jelent segítséget a bölcsődékkel kapcsolatos jogszabályok módosítása: létrejön a mini családi és a munkahelyi bölcsőde. A következő években a kormány 100 milliárd forinttal segíti a bölcsődék építését. Rétvári Bence szerint mivel könnyebbé válik a bölcsődék alapítása, a napközbeni gyermekelhelyezés lehetőségei mindenhol, így a kistelepüléseken is javulni fognak.
Gyermekétkeztetésre jövőre rekordösszeget fordít a kormányzat, összesen 74 milliárd forintot, és a tankönyvellátási támogatás bővülése is egyre szélesebb körben segíti a családokat – mondta.