Az idei a lehetőségek éve a közoktatásban

Az oktatási államtitkár szerint a most induló tanév a lehetőségek éve lesz a magyar közoktatásban.

kdnp.hu – MTI

Palkovics László kedden Szombathelyen, a Vas megyei tanévnyitó konferencián azt mondta: különösen igaz ez a szombathelyi Savaria Egyetemi Központra (SEK), amely első teljes tanévét kezdi meg az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) keretén belül.

Az integráció egy sor lehetőséget teremt, de felelősséget is jelent, hiszen a nagy múltú egyetemnek Szombathelyen is ugyanazt a minőséget kell produkálnia, mint Budapesten – tette hozzá az államtitkár.

Szerinte az, hogy az ELTE a fővároson kívül elsőként vállalkozott ilyen mértékű képzésre, új lehetőségeket kínálva nemcsak a tanárképzésben, de a duális formában zajló műszaki képzésben és gazdasági képzésekben is, jó iránynak tekinthető.

Az államtitkár a régió oktatási intézményeinek igazgatóiból, óvodavezetőkből, képzési szakemberekből és polgármesterekből álló hallgatóság előtt a köznevelési rendszer továbbfejlesztéséről szólva elmondta: 1,1 millió diák jutott ingyenesen tankönyvekhez, ami az államnak összesen 13 milliárd forintba került, ennyivel csökkentették a családok beiskolázási költségeit.

Kiemelte: folytatódik az újgenerációs taneszközök, tankönyvek fejlesztése, 2018 és 2020 között a speciális nevelési igényű gyerekeknek szóló tankönyveket és a nemzetiségi oktatást segítő tankönyveket, valamint a tankönyvekhez tartozó, a tanárok által az osztálytermekben is elérhető digitális tartalmakat kívánják fejleszteni.

Palkovics László szólt arról is, a kedvező tapasztalatok alapján az iskolákban folytatják a témaheteket, az idei tanévben is lesz pénzhét, amelyen pénzügyi alapismereteket igyekeznek átadni, de lesz digitális témahét, amelyen a médiatudatosságot és a biztonságos internethasználatot kívánják növelni, és fenntarthatósági témahét is, amelyen a fogyasztói tudatosságot, a környezetvédelem fontosságát állítják a középpontba.

Az államtitkár kitért arra, hogy már látszanak a mindennapos testnevelés eredményei, és folytatódnak a megkezdett infrastrukturális fejlesztési programok, újabb tantermek, tanuszodák és tornatermek épülnek országszerte.

Tájékoztatása szerint idén pályaorientációs napot is szerveznek az iskolákban: egy tanítás nélküli munkanap keretében a szakmákról, hivatásokról, a pályaválasztásról beszélgetnek majd a diákokkal.

Hozzáfűzte: az idei tanévben is fokozott figyelmet kívánnak fordítani a hátrányos helyzetű diákok támogatására és a tehetséggondozásra, emelt összeget biztosítanak az Arany János Tehetséggondozó Programra, az Arany János Kollégiumi Programra.

Palkovics László előadásában szólt a „tanárhiány” kérdéséről is, azt mondta, hogy ezt eltúlzottan ábrázolják a sajtóban, hiszen 170 ezer tanár van és csupán 700 tanárt keresnek. Az viszont tény, hogy egyes szakokat, ilyen például a matematika vagy a fizika, csak nehezen választanak a pedagógus hallgatók – közölte az államtitkár. 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!