Brüsszel ma megkezdi a Magyarországot elítélő Soros-jelentés előkészítését [+videó]

A Fidesz információja szerint szerdán Brüsszelben megkezdik a Magyarországot elítélő Soros-jelentés előkészítését – jelentette ki a párt szóvivője szerdán sajtótájékoztatón Budapesten.

kdnp.hu – MTI, fidesz.hu

Puskás Imre hangsúlyozta: a jelentés egyetlen valós célja Magyarország elítélése, ami abból is látszik, hogy olyan politikusokat bíztak meg a munkával, akik „Soros tenyeréből esznek", közülük hárman is megtalálhatóak azon a listán, amely Soros megbízható szövetségeseit sorolja fel.

Ebben a helyzetben arra kérnek mindenkit: minél többen nyilvánítsanak véleményt a kormányzat által a Soros-tervről indított nemzeti konzultáción, annak érdekében, hogy a kormány a magyar emberek minél szélesebb támogatásával harcolhasson Magyarország bevándorló országgá változtatása ellen – tette hozzá a szóvivő.

Mint elmondta: a jelentés célját illetően sokat mondó, hogy jelentéstevőnek egy liberális migránspárti politikust Judith Sargentinit választották. Az előkészítésben pedig Marie-Christine Vergiat, Josef Weidenhozer, Louis Michel, Marek Jurek és Roberta Metsola európai parlamenti képviselők vesznek részt.

Közülük többen is szerepelnek a nemzetközi sajtóban napvilágra került „Soros megbízható szövetségeseinek listáján": Vergiat, Weidenholzer és Michel.

Hangsúlyozta, hogy mindannyian olyan bevándorláspárti politikusok, akik alig várják, hogy elítélhessék Magyarországot és számos esetben bírálták, a határvédelmi kerítést és Magyarország migránspolitikáját.

A jelentés célja, hogy rákényszerítse Magyarországot migránspolitikájának megváltoztatására – fűzte hozzá.

Mindennek kapcsán emlékeztetett arra: a Soros-terv célja évi egymillió migráns letelepítése Európában, illetve a migránsok fejenként 9 millió forintnyi összeget kapnának az életkezdéshez. Ugyancsak részét képezi a tervnek a határvédelmi kerítés lebontása.

Arról is szólt, hogy a Soros-tervről szóló nemzeti konzultáció keretében a Fidesz aktivistái standokat állítanak fel országszerte a konzultáció népszerűsítése céljából.

A fővárosban máris megkezdték a standok működtetését – mondta Puskás Imre.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!