Aradszki András: Az időskorúak csak a Fidesz-KDNP-re számíthatnak

Aradszki AndrásAradszki András, a KDNP frakcióvezető-helyettese az idősek világnapja alkalmából az Országgyűlésben napirend előtt arról beszélt: a Fidesz–KDNP 2010-es győzelme óta – a korábbi baloldali kormányok elvonásaival szemben – egyre szélesedik a idősek támogatása.

A kormány inflációkövető nyugdíjemelést vezetett be, aminek eredményeképpen 2010 óta több mint 44 százalékkal nőttek a nyugdíjak, vásárlóértékük pedig 10 százalékkal emelkedett – mondta. Emellett a kormány támogatja a munkát vállaló időseket, bevezette a nagyszülői gyed-et, valamint nyugdíjprémiumot is fizet és visszaépíti a baloldal által elvett 13. havi nyugdíjat. Kijelentette: az időskorúak csak a Fidesz–KDNP-re számíthatnak.

Zsigó Róbert, családokért felelős államtitkár azt emelte ki: a magyar gazdaság sikeres újraindításának köszönhetően idén rekordnagyságú – egységesen 80 ezer forintos – nyugdíjprémiumot tud fizetni a kormány és ezzel együtt novemberben újabb nyugdíjkorrekcióra is sor kerül majd. Emellett – mondta – a kormány azon dolgozik, hogy minél előbb visszaépítse a 13. havi nyugdíjat is.

Úgy értékelt: míg 2010 óta a Fidesz–KDNP kormány minden eszközzel igyekszik megbecsülni az időseket, addig a baloldali kormányok nyugdíjadót akartak bevezetni, rezsit árát többszörösére emelték és elvették a 13. havi nyugdíjat. Az idősek biztosak lehetnek abban: nem fogjuk hagyni, hogy ezeket az eredményeket a baloldal elvegye. Megvédjük a nyugdíjakat és a nyugdíjasokat is! – fogalmazott.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!