Aradszki András: Gazdasági és klímavédelmi szempontok is indokolják a beruházást

Aradszki András, a KDNP vezérszónoka a beruházás megvalósítását gazdasági és klímavédelmi szempontokkal, illetve a balkáni országok európai integrációjának elősegítésével indokolta az Országgyűlésben.

Aradszki András, a KDNP országgyűlési képviselője
    
Kiemelte: a Budapest-Belgrád vasútvonalat fontos átjárhatósági folyosónak tekinti az EU, a fejlesztés pedig összhangban áll a magyar érdekekkel is, hiszen a magyar közlekedési infrastruktúra jelenleg elsősorban kelet-nyugati átjárási dominanciával rendelkezik. Fontosnak nevezte ezért az észak-déli vonal fejlesztését is, amely a visegrádi országok közös célja, de jelentős a nyugat-balkáni országok európai integrációja miatt is.
    
A beruházás üzleti modelljéről szólva kiemelte: az ajánlatkérési eljárások során a nyugat-európai beruházók nem jelentek meg, így alakulhatott ki, hogy egy kínai-magyar zrt. bonyolítja le a kivitelezést.
    
Felhívta a figyelmet arra: a szokásos üzleti modellekben alkalmazandó megtérülés nem vagy alig értelmezhető erre a projektre, hasonlóan az autópálya-építésekhez, de azt lehet valószínűsíteni, hogy hosszú távon a projekt megtérülése biztosított.

Kormány: kiemelten fontos az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése

Az üvegházhatású gázok közösségi kereskedelmi rendszerében és az erőfeszítés-megosztási határozat végrehajtásában történő részvételről szóló törvény módosításának vitájával folytatta munkáját a parlament.
    
Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára azt mondta, Magyarország számára kiemelten fontos, hogy minden szektor, így a légiközlekedés is hozzájáruljon az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentéséhez.
    
A módosítás felhatalmazza a Nemzeti Klímavédelmi Hatóságot, hogy a légijárművek üzembentartóitól jogszerűen bekérhesse a szükséges információkat és ezzel biztosítja a jelentéstételi kötelezettséget - közölte.

Aradszki András: A javaslat üzenete pozitív

Aradszki András (KDNP) is megemlítette, hogy egy uniós szabályozásból fakadó jogharmonizációs előterjesztést tárgyal a parlament. Az indítvány technikai értelemben egy új fájlformátum használatát vezeti be és előírja a tagállamok számára a jelentéstételi kötelezettséget - közölte.
    
Emlékeztetett arra, hogy Európában minden órában harmincezer légijárat van a levegőben, aminek komoly hatása van a kibocsátásra és az éghajlatváltozásra is.
    
A javaslat pozitív klímavédelmi üzenet hordoz - foglalta össze mondanivalóját.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!