Aradszki András: Hol tart a „Tisztítsuk meg az országot!” Program?

Aradszki András, a KDNP frakcióvezető-helyettese hétfőn interpellációjában azt kérdezte, hol tart a tavaly indított „Tisztítsuk meg az országot!” Program, s milyen intézkedéseket tett a kormány az illegális hulladéklerakás megszüntetése érdekében.

Emlékeztetett: a kormány a klíma- és természetvédelmi akcióterv első pontjában vállalta, hogy megtisztítja az illegális hulladéktól az országot, illetve a hulladék helytelen gyűjtése, kezelése, ártalmatlanítása, feldolgozása, lerakása esetén a lehető legszigorúbb intézkedéseket vezeti be.

Aradszki András

Hangsúlyozta: Magyarországon évente 328 ezer köbméter illegális hulladékot raknak le, ami hat méter magasan lepné el a Kossuth teret.      

Schanda Tamás államtitkár válaszában elmondta: 2020 nyarán kezdték el a programot, és eddig 27 ezer tonna illegális hulladékot számoltak fel a közreműködő szervezetek segítségével. Hozzátette: a programban 181 önkormányzat részesült közel egymilliárd forintos támogatásban, valamint létrehoztak egy hulladékradar-alkalmazást is, amelyen keresztül már 17 ezer bejelentést tettek illegális szeméttelepekről. Kiemelte azt is: júliustól betiltanak bizonyos egyszerhasználatos műanyag termékeket is. Megjegyezte: miközben a kormány küzd a szemetelés ellen, addig Karácsony Gergely baloldali főpolgármester leszereli a fővárosban a kukák 25 százalékát.

A képviselő elfogadta a választ.     

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!