Aradszki András: Jelentősen csökkentek a várólisták az egészségügyben

Aradszki András arról beszélt az Országgyűlésben, hogy jelentősen csökkentek a tervezhető egészségügyi beavatkozások várólistái. Emlékeztetett, 2012-ben döntött a kormány, hogy a tervezhető műtétekre várók listáját nyilvánossá kell tenni, a várólisták csökkentésére pedig a tavalyi év végéig 26 milliárd forintot fordított.

Aradszki András, a KDNP országgyűlési képviselője, frakcióvezető-helyettes
    
A várólisták érezhető csökkenése európai uniós kitekintésben is pozitív, a magyar egészségügy ezzel az európai középmezőnybe került - mondta, arról érdeklődve, hogy a várólisták pontosan hogyan változtak az elmúlt években.
    
Horváth Ildikó egészségügyi államtitkár válaszában azt közölte: a várólista-csökkentésre befektetett pénz meghozta az eredményeket, amelyek következményeként 2018-ra csaknem harmadára csökkent a várólistán lévők száma. Például szürkehályog-, csípőprotézis- és térdprotézisműtétre is kevesebbet kell várni Magyarországon, mint több más európai országban - jelezte.
    
A KDNP-s képviselő elfogadta a választ.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!