Aradszki András: A jogrendnek az igazság szolgálatába kell állnia Gyöngyöspata ügyében

Aradszki András (KDNP) a gyöngyöspatai iskolaügyről szólva felháborítóan erkölcstelennek nevezte, hogy jogszabály alapján kiszabható legyen egy olyan kártérítés, amely teljesíthetetlen a megbüntetett szervezet tönkretétele nélkül. Az a jogszabály, amely ezt lehetővé teszi mélyen igazságtalan és romboló, és újabb, nagyobb problémákat generál, ezért azt meg kell változtatni - jelentette ki.

Aradszki András, a KDNP országgyűlési képviselője

Hozzátette, hogy a jogrendnek az igazság szolgálatába kell állnia. Szerinte ez a döntés mesterségesen és szándékosan szembeállítja a cigányt a nem cigánnyal, miközben a hátrányos helyzet adta körülményeket nem csillapítja és igazságtalanul felvillantja egy másféle élet lehetőségét, ahol munka nélkül lehet nagy pénzösszeghez jutni.
    
Úgy fogalmazott: „a külföldről importált neomarxista áljogvédőknek" szándékukban áll összeveszejteni a többségében jószándékú, megtévesztett érintetteket a keresztény hagyományú többséggel, csak azért, hogy botrány okozzanak és romboljanak.
     
Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára szerint Soros György és szervezetei harcba hívták a magyarországi ellenzéki politikusokat és romákat, azt állítva, hogy akkor lesz teljes roma integráció, ha tiltakoznak a kormány politikája ellen. Pozitívnak nevezte ugyanakkor, hogy a Kúria úgy döntött, sürgősséggel tárgyalja a gyöngyöspatai ügyet, így tavasszal döntés születhet az ügyben.
    
Elmondta: a január végén minden érintett kapott levelet, amelyben képzéseket ajánlottak számukra a pénzbeli kártérítés helyett, azonban a „Soros által pénzelt alapítvány" ettől igyekezett mindenkit távol tartani. Jelezte: 60 érintettből három diáktól érkezett válasz, hogy a nyitott az erről szóló tárgyalásokra.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!