Aradszki András: A kormány segíti a kkv-kat

Aradszki András (KDNP) kiemelte az Országgyűlésben: a kormány a járvány idején sem maradt tétlen, gazdaságvédelmi akciótervet hirdetett, amely a kis- és közepes vállalkozásokat (kkv) is segíti. Erre azért volt szükség, mert a magyar gazdaság szereplőit, elsősorban a kkv-kat nehéz helyzet elé állította a gazdaság visszaesése - mutatott rá.

Aradszki András, a KDNP országgyűlési képviselője
    
Hangsúlyozta: Magyarország kereszténydemokrata kormányzata és parlamenti többsége az elmúlt tíz évben politikája központi elemévé tette a kkv-kat, amelyek meg is erősödtek. Aki azt állítja, hogy a kormány nem tesz semmit, nem ismeri el, eltorzítja a valóságot - vélekedett.
    
Szijjártó Péter válaszában közölte: a gazdaságvédelmi akciótervvel segítséget nyújtanak a magyar vállalatoknak, hogy megvédjék a munkahelyeket és újakat hozzanak létre a jelenlegi körülmények közepette is. A gazdaságvédelmi akcióterv azon pontjai, amelyek Magyarországon a munkahelyeket létrehozó, megvédő cégek beruházásait támogatják, kifejezetten népszerűnek bizonyultak a vállalatok körében - mondta.
    
Kitért rá: kedd reggelig 167 cég jelezte, hogy élni kíván a támogatási lehetőséggel, és összesen 84,4 milliárd forintnyi új beruházást jelentettek be. Ezek között 136 magyar vállalat van - fűzte hozzá.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!