Aradszki András: A változtatás folytatása a tavalyi kodifikációnak

A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló törvény módosítását vitatta meg szerdán az Országgyűlés, amely foglalkozott az Európai Unió adatvédelmi reformjának végrehajtása érdekében szükséges törvénymódosításokkal is.

Aradszki András, a KDNP országgyűlési képviselője, frakcióvezető-helyettes

Aradszki András (KDNP) arra mutatott rá, hogy a módosító csomag folytatása az elmúlt évi jogalkotásnak. Az általános adatvédelmi rendelet új alapokra helyezte és egységesítette a jogszabályok kereteket - hangsúlyozta.
    
Újítás a javaslatban az egészségügyi szabályozásra és a munka törvénykönyvére vonatkozik - szögezte le -, de, mint mondta, más, az életünk minden részét érintő módosításokat is tartalmaz a változtatás, például a csődeljárással, a felszámolási eljárással vagy a nemzetiségek jogállásával kapcsolatban.  
    
A munka törvénykönyvének szabályozásával kapcsolatban kijelentette: a személyiségi jogok védelmét tartalmazó fejezet része lesz a munkáltatótól kapott számítógépek használatának rendje is, amely előírja, hogy a dolgozó az eszközt kizárólag a munkavégzés érdekében használhatja.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!