Az adósságcsapdába került embereknek nyújt segítséget a KDNP-s javaslat

KDNP-s képviselők kezdeményezésére a magánszemélyek adósságrendezéséről szóló törvény módosításáról tárgyalt a parlament szerdán.

A jövőben többen tudják igénybe venni a magáncsőd intézményét

Könnyebbé válik a belépés a magáncsőd intézményébe, csökken az adósok terhe és növekszik a megélhetésükre rendelkezésükre álló forrás – mondta a magáncsődről szóló jogszabály módosításának vitájában Harrach Péter előterjesztő, a KDNP frakcióvezető-helyettese. Hozzátette ugyanakkor, hogy a jogszabály nem tudja mentesíteni az adóst attól, hogy egy életformaváltással tegye lehetővé otthona megtartását.

Elmondta: a módosítás adminisztratív nehézségek megoldását is kínálja, hogy többen vehessék igénybe a magáncsőd intézményét. Eddig az adós vagyonának 100 százalékát kellett elérnie a tartozásnak ahhoz, hogy az alkalmazható legyen, ezt a változtatás 80 százalékra csökkenti. A javaslat a hitelezők számára előírja részletes kimutatás készítését a fennálló tartozásról az adós kérésére.

Harrach Péter

Mintegy 10 százalékkal csökken a minimális törlesztőrészlet, és több marad a jövőben az adós mindennapi kiadásaira: a nála maradó jövedelemhányada mintegy 15 százalékkal emelkedik személyenként.

Harrach Péter elmondta: nehéz élethelyzetben lévő emberek, családok életét befolyásolhatja a változtatás. Olyanokét, akiknek nincs módjuk a felvett hitelük törlesztésére.

A módosítás azt célozza, hogy a magánszemélyek kikerüljenek az adósságcsapdából,

helyreálljon a fizetőképességük. A hitelezők a jövőben kiszámíthatóbb körülmények között várhatják az adósság megtérítésére, az adós pedig újrakezdheti az életét, miután megszabadult az adósságtól.

Harrach Péter beszámolt arról is, hogy a jogszabály 2015-ös elfogadása óta több mint kétezer csődvédelmi eljárás indult.     

Már nem csak a legnagyobb bajban lévőkön segítene a magáncsőd

Barcza Attila, a Fidesz országgyűlési képviselője elmondta: a változtatás célja, hogy az adós és a hitelező felelős együttműködés mentén járuljon hozzá az adósságrendezéshez.

A javaslat több olyan módosítást szorgalmaz, amelyek egyszerűsítik az eljárást, hatékonyabbá teszik azt, és csökkentik a terheket. A politikus kijelentette: a vagyon 80 százalékát kitevő adósságállomány már fizetőképtelenséget jelent, így célszerű a vagyoni korlát leszállítása. A jogintézményt így már nem csak a legnagyobb bajban lévők vehetik igénybe.

Az adósok az adminisztratív kötelezettségeiket is eredményesen teljesíthetik a jövőben, és növekszik a náluk maradt jövedelemhányaduk – hangsúlyozta.

Nacsa Lőrinc, a KDNP vezérszónoka megköszönte a családi csődvédelmi szolgálat munkatársainak az elmúlt 5 éves munkát. Jelezte: részben az ő tapasztalataik alapján született meg a most tárgyalt módosítás.

Nacsa Lőrinc

A devizahitelekkel kapcsolatban arra emlékeztetett:

a szocialisták egy romokban lévő rendszert hagytak itt, 2010-ben családok ezreit fenyegette kilakoltatás, így azonnali segítségre volt szükség.

Hozzátette: a kormány intézkedéseinek – a forintosításnak, az árfolyamgátnak, a bankok elszámoltatásának – köszönhetően egymillió embernek sikerült segíteni. Hangsúlyozta: a módosító javaslat a belépési küszöböt alacsonyabbá teszi, és módosít egyes feltételeken, így arra számítanak, hogy a jövőben többen tudják igénybe venni a magáncsőd intézményét.

A cél, hogy az otthont őrizzék meg, és ne kerüljön sor azonnal árverésre: ezt szolgálja a magáncsőd intézménye

Harrach Péter a vitában elhangzottakra reagálva hangsúlyozta: a magáncsőd intézménye nem minden nehéz helyzetbe jutott családon segít, és nem ez a törvény hivatott arra, hogy az összes problémát megoldja.

Ez az intézmény olyan módon próbál megoltást nyújtani, hogy együttműködésre készteti a hitelezőt és az adóst, miközben megőrzi az otthont

– tette hozzá.

Az elsétálás lehetőségével kapcsolatban azt mondta: Amerikában valóban létezik ez a lehetőség, ott azonnal elárverezik az ingatlant, de kétségtelen, hogy kivédik azt a nagyon nehéz helyzetet, hogy az árverés után is fizetni kelljen a törlesztőrészleteket. Az európai megközelítés ezzel szemben az, hogy az otthont őrizzék meg, és ne kerüljön sor azonnal árverésre, ezt szolgálja a magáncsőd intézménye is – tette hozzá.

Reményét fejezte ki, hogy a módosítást követően többen veszik majd igénybe a magáncsőd intézményét.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!