Az SZTE Mérnöki Karának díszpolgára lett a gépészmérnök Latorcai János

Különleges kitüntetéssel ismeri el a Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Kar (SZTE MK) azon személyiségek munkáját, akik támogatják a szegedi mérnökképzést. Az „SZTE Mérnöki Kar díszpolgára" immár a gépészmérnök dr. Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke. Az SZTE MK diplomaosztó ünnepségén köszöntőt mondott – többek között – Latorcai Csaba, az EMMI államtitkára, majd több kari díj is gazdára talált – írja az SZTE Info.

Latorcai János (KDNP), az Országgyűlés alelnöke Szegeden, a Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Kar diplomaosztó ünnepségén, 2019. június 28-án (Fotók: Bobkó Anna, Dani Géza)

A Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Kar diplomaosztó ünnepségén, 2019. június 28-án 82 alap- és mesterszakos hallgató kapta meg a felsőfokú tanulmányai sikeres lezárását tanúsító oklevelet.

Egyre népszerűbb a műszaki pálya

A 2018-2019. tanév mérlegét is megmutató kari rendezvényt megtisztelte jelenlétével – többek között – Latorcai Csaba, az Emberi Erőforrások Minisztériuma közigazgatási államtitkára, az SZTE MK számos vállalati partnerének vezetője, az SZTE tudományos és innovációs rektorhelyettese, Kónya Zoltán professzor, az SZTE dékánjai vagy dékánhelyettesei, az SZTE MK tanári kara, élen Bíró István dékánnal, a végzős hallgatók és családtagjaik.

– A jó mérnök: alkotó ember, független személyiség, a tevékenysége pontosan mérhető és kiszámítható. Közösségi ember is a mérnök, aki az alkotásait másokkal együtt hozza létre. Ezért a mérnöknek a munkatársait átlagon felül meg kell becsülnie, különben az, amit tervezett, sohasem valósul meg – idézte a Kossuth-díjas villamosmérnök, az első digitális számítógépet tervező és üzembe helyező Kozma László véleményét köszöntőjében Latorcai Csaba. Az államtitkár kijelentette: a Szegedi Tudományegyetem és az SZTE Mérnöki Kar kiváló alapot teremtett arra, hogy az itt végzett diplomások alkotó, közösségi és együttműködésre kész szakemberek legyenek.

A műszaki és informatikai képzésekre első helyen jelentkezők száma, a felvételi adatok szerint, 2019-ben meghaladja a 25 ezret. E szakok népszerűségének növekedése másfél-kétszeresen múlja felül a felvételizők számának 4 százalékos bővülését – tudatta az EMMI államtitkára. Az idei felvételi eljárásban a felsőoktatásba bekerülni kívánó 112 ezer fiatal közül minden harmadik a műszaki és informatikai képzések mellett döntött.

– Támogatja a kormány, hogy e képzési forma minél több helyen elérhető legyen, így például az SZTE MK szervezésében Békéscsabán – húzta alá Latorcai Csaba. – Ez azért is fontos, mert Magyarország az EU és az OECD legnyitottabb gazdaságú tagja, ide jelentős működő tőke érkezik, a vállalatok innovatív gondolkodást kívánnak, világszínvonalú technológiát telepítenek ide. E gazdasági igényekhez az oktatásnak is fel kell zárkóznia: 2010 óta a felsőoktatásra költött pénz 100 milliárdos nagyságrenddel nőtt – sorolta az EMMI államtitkára, aki vállalkozásra, a helyi értékek kiaknázására buzdította a friss diplomás mérnököket.

A szegedi mérnökképzés támogatásáért

– Rendszeresen és évtizedek óta kapcsolatban állok a Szegedi Tudományegyetemmel, mivel abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy az egykori Élelmiszeripari Főiskolán kezdtem a mérnöki pályát. Számomra fontos volt, hogy ez a kapcsolat akkor is megmaradjon, amikor a Szegedi Élelmiszeripari Főiskola része lett az integrációval megszülető Szegedi Tudományegyetemnek – jelentette ki Latorcai János, amikor megérkezett az SZTE Mérnöki Kar diplomaosztó ünnepségére, s villáminterjút adott az SZTE portáljának.

Latorcai JánosLatorcai János (KDNP), az Országgyűlés alelnöke Szegeden a Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Kar diplomaosztó ünnepségén, 2019. június 28-án (Fotók: Bobkó Anna, Dani Géza)

Dr. Latorcai János tanulmányait az Esztergomi Felsőfokú Vegyipari Gépészeti Technikumban kezdte, 1971-ben gépészmérnöki diplomát, majd 1976-ban műszaki doktori címet szerzett a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemen. 1971-től az SZTE Mérnöki Kar jogelőd intézményének, az Élelmiszeripari Főiskola budapesti karának, később a Budapesti Műszaki Egyetemnek az oktatója volt. Latorcai János elsősorban az élelmiszeripari, illetve a vegyipari gépek tantárgyak gondozását végezte – derült ki az SZTE MK kitüntető cím átadását kísérő laudációból.

Az SZTE Mérnöki Kar dékánja, dr. Bíró István és az SZTE Kari Tanács a szegedi mérnökképzés támogatása, valamint az SZTE MK és más hazai intézmények közötti kapcsolatok kialakítása és ápolása területén szerzett kiemelkedő érdemeiért „a Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Kar díszpolgára” kari kitüntető címet adományozta dr. Latorcai Jánosnak, aki az ünnepségen felölthette magára az SZTE MK dísztalárját is.

„Hibázni lehet, de tévedni nem”

– Találják meg az életben azt a munkát, amely boldoggá teszi önöket! Mert nem más a mérnöki munka, mint ennek a boldogságnak a keresése – fogalmazott az ifjú diplomás mérnökhöz és a jelenlegi hallgatókhoz fordulva az SZTE MK díszpolgáraként Latorcai János. Köszöntőjében felidézte saját, 54 évvel ezelőtti érzéseit, amikor első diplomája átvette. Emlékezett miskolci professzora szavaira: „a mérnöki pálya a szövetség pályája”. Azóta tapasztalatból tudja: a mérnök egy személyben nem, csak a kollegái támogatásával tud óriásit alkotni. – A jó mérnök 25 – 25 százalék szakmai tudásból és általános intelligenciából, 50 százalék emberségből épül föl – idézte Pattantyús professzor urat, aki az 1932-ben megjelent általános géptan című könyve bevezetőjében írta az életre szóló üzenetet.

Latorcai JánosA Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Kar diplomaosztó ünnepsége, 2019. június 28-án (Fotók: Bobkó Anna, Dani Géza)

Az alaptudományokra épülő egyetemi karok mellett az SZTE Mérnöki Kar szerepének a jelentőségét érzékeltetve kifejtette, hogy a tudományágak fejlődése mögött mindig megtalálni a mérnököket.

– Életük során vigyázzanak a munkájukra, mert a mérnöki munkában tévedni lehet, de hibázni nem – húzta alá szónoklatában az SZTE MK legújabb díszpolgára. – A kezdeti konstrukciós vagy technológiai hiba javítására adott a lehetőség, de az emberi hiba javíthatatlan – magyarázta. – Sose felejtsék el, hogy honnan jöttek! Soha ne felejtsék el magyarságukat, szeretteiket, családjukat, mert csak biztos családi háttér mellett lehet zavartalanul fejlődni – kívánt egy életre szóló, sikeres mérnöki pályát a friss diplomásoknak.

Jegyzetek az alaptételekről

A tanítási láncot mindig sikerült bővítenie, hiszen oktatója volt a miskolci műszaki egyetemnek is Latorcai János.

– Számos olyan jegyzetet írtam, amelyet a mai napig használnak a szegedi mérnökhallgatók is – osztotta meg örömét kérdésünkre válaszolva a gépészmérnök, aki szakmai együttműködésben dolgozott az SZTE MK és jogelőd intézménye több munkatársával is. A gépészmérnökök alapvető tantárgya, a mechanika. E témakörben és az élelmiszer mérnökök számára fontos vegyipari gépészetről írt jegyzetet. – A mechanika és a gépészet alaptételei változatlanok – fogalmazott. Az együttműködésre példaként említette, hogy több alkalommal elnökként vett részt az SZTE MK záróvizsgáin. Így is támogatta és figyelemmel kísérte az SZTE MK alap- és mesterszakos élelmiszermérnök képzését. – Három egyetemen is részt veszek az államvizsgákon – tette hozzá Latorcai János, aki az Országgyűlés alelnökeként is fontosnak tartja, hogy kapcsolatban maradjon a felsőoktatással és a mérnök szakmával.

Latorcai János

Latorcai János (KDNP), az Országgyűlés alelnöke beszédet mond Szegeden a Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Kar diplomaosztó ünnepségén, 2019. június 28-án (Fotók: Bobkó Anna, Dani Géza)

– Várható volt és indokolt, hogy a mérnöki képzés reflektorfénybe került, mert az ipar és a mezőgazdaság fejlődésével mindig nagy szükség van mérnökökre. Ráadásul vákuum is kialakult, hiszen a magyar mérnökök közül sokan külföldre mentek. Így aztán sok és kiváló mérnökre van szükség – vélekedett választott szakmája népszerűségéről.

A szegedi felsőoktatási integráció eredményét elismerve azt mondta: az universitashoz hozzátartozik, hogy a tudományágakhoz kapcsolódó képzések széles skáláját biztosítsa egy tudományegyetem.

– Miért érdemes mérnöknek tanulni a Szegedi Tudományegyetemen? – kérdezett vissza. – Azért, mert a hazai felsőoktatási intézmények műszaki képzésein kiváló tanároktól és modern tananyag alapján tanulhatnak a fiatalok. Így minden feltétel adott, hogy egy ifjú jó mérnökké váljon. Az élet úgyis megköveteli a folyamatos továbbképzést: a diploma birtokában is lépést kell tartani a tudomány, a szűkebb szakterület fejlődésével.

Az „SZTE Mérnöki Kar Díszpolgára” címet elnyert Latorcai János szerint minden olyan kitüntetés fontos, amely a végzettség és az életpálya, a szakmai és emberi eredmények elismerése. E gondolatra rímelt, hogy az SZTE MK diplomaosztó ünnepsége dékáni dicséretek, dékáni elismerő oklevelek, „kiváló tehetséggondozó” és „kiváló együttműködő partner” kitüntető cím, Egyéni Scriptor díj és több vállalati ösztöndíj átadásával zárult.

 

Az alábbiakban Latorcai Jánosnak az SZTE MK diplomaosztó ünnepségén elhangzott beszéde olvasható

 

Az iskola arra való, hogy az ember megtanuljon tanulni, hogy felébredjen tudásvágya, megismerje a jól végzett munka örömét, megízlelje az alkotás izgalmát, és megtalálja azt a munkát, amit szeretni fog.

Magnifice Domine Rektor!

Igen tisztelt Bíró István Dékán Úr!

Tisztelt Ünnepi Ülés!

Kedves frissen végezett Mérnök Kollégák!

Szentgyörgyi Albertnek a helyhez és az alkalomhoz illő mondásával köszöntöm Önöket, amikor köszönetet mondok azért, hogy a Mérnöki Kar díszpolgárainak sorába emelt. 

Köszönöm a megtiszteltetést és a lehetőséget, hogy ezen alkalomból köszönthetem a mérnöki diplomájukat most kézhez kapó ifjú kollégáinkat.

Kívánom, hogy az életben találják meg azt a munkát, amit valóban szeretni fognak, s ami az örökké változó világban biztonságot, megélhetést és eredményeket hoz majd az életükbe.

Ötvennégy évvel ezelőtt magam is így álltam életem első diplomájának átvételekor, s hallgattam Sályi István rektor úr számomra egy életre fontossá vált szavait, melyben arra hívott föl bennünket, hogy az újra és a jóra való törekvés a mérnöki munka igazi szépsége. Ez az út sokszor nehezen járható és buktatókkal is teli, de csüggedni sohasem szabad.

E buktatókon persze könnyebb átjutni, ha van olyan kolléga, akihez bizalommal fordulhatunk. Számomra az egyik ilyen meghatározó személy Dr. Fábry György professzor úr volt. Ezért is külön megtiszteltetés, hogy díszpolgári kitüntetésemet vele együtt vehettem át.

Ő volt az az iskolateremtő kiemelkedő személy, aki a vegyipari és élelmiszeripari műszaki felsőoktatásban a szakirányú képzést, szinte minden helyen legalább egy új meghatározó tanszékkel, intézettel gyarapította.

Példaként említetem, hogy itt Szegeden, az Élelmiszeripari Főiskola létrehozásában vállalt úttörő szerepével járult hozzá a Mérnökkar megteremtéséhez. 

Már akkor nagy megtiszteltetés volt számomra, hogy ebben az embert próbáló feladatban az ő vezetésével magam is részt vehettem, és a Kar munkájában mind a mai napig részt is veszek.

Kedves Ifjú Kollégák!

Az elmúlt évek záróvizsgáin szerzett tapasztalatim alapján nyugodt szívvel kijelenthetem, hogy Önök, itt Szegeden tanáraik révén biztos tudást szereztek, mely megfelelő alapot szolgáltat szakmai életútjuk sikeréhez. 

Kívánom, hogy a mai kort annyira átható és jellemző kihívásban, a versenyben úgy adjanak teret az önökben lévő értékek kiteljesedésének, hogy nyitottak és befogadóak maradjanak.

Soha ne feledjék, hogy a szakmai tudás változó világunkban folyton frissítésre szorul, ezért törekedjenek tudásuk, ismereteik bővítésére. Munkájukban legyenek alaposak és precízek, mert hibázni nem lehet! A kezdeti szakmai tévedések ugyan megbocsáthatók, egy új eljárás, egy új technológia bevezetése vagy egy új konstrukció hiányosságai pótolhatók, javíthatók, de az emberi hibák, a másik lekezelése, véleményének semmibe vevése csak nehezen bocsátható meg.

Vigyázzanak arra, hogy a viták hevében használt szavaik, nehogy megütközést keltsenek. A sértés számba menő kijelentéseket és minősítéseket lehet, hogy az idő jótékony hatásaként elfelejtik majd, de soha nem fogják feledni, hogyan érezték magukat szavaiktól.

Vigyázzanak a családjukra, mert az alkotás alapfeltétele a kiegyensúlyozott családi élet. 

Mondjanak köszönetet tanáraiknak, szeretteiknek, különösen szüleiknek, akik iskolai, egyetemi éveik alatt a biztonságot jelentették az Önök számára. Soha ne felejtsék, hogy honnan származnak, legyenek büszkék nemzetükre, magyarságukra és véssék szívükbe Kölcsey szavait, a Haza minden előtt!

E gondolatokkal gratulálok mindannyiuknak és köszönöm még egyszer a Mérnöki Kar díszpolgári kitüntetését.

Isten éltessen valamennyiünket!

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!