Bejrúti szolidaritási látogatása során Azbej Tristant audiencián fogadta Bechara Boutros al-Rai maronita pátriárka. Az államtitkár Facebook bejegyzésében számolt be a találkozóról. Azt írta, a pátriárkát nagy tisztelet övezi: nemcsak kiemelkedően fontos egyházi vezető, hanem a válságokkal küzdő ország egységének szimbóluma is – keresztények és sokszor a nem keresztények szemében egyaránt – írta bejegyzésében a Külgazdasági és Külügyminisztérium üldözött keresztényeket segítő programokért felelős államtitkára, a KDNP alelnöke.
Azbej Tristant audiencián fogadta Bechara Boutros al-Rai maronita pátriárka (Fotó forrása: Facebook/Azbej Tristan)
Látogatásával kapcsolatban Azbej Tristán közösségi oldalán így számolt be:
„Őboldogságának ismertettem látogatásom célját, valamint a humanitárius segélyszállítmány részleteit. A támogatás keretében a Külgazdasági és Külügyminisztérium a Honvédelmi Minisztériummal együttműködésben, a Hungary Helps – Magyarország segít program keretében, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Baptista Szeretetszolgálat és a Richter Gyógyszergyár közreműködésével 3,5 tonnányi segélyszállítmányt állított össze.
Az adomány élelmiszereket, gyógyszereket, aggregátorokat, tábori ágyakat és takarókat tartalmazott, amelyek hozzájárulnak a keresztény közösségek életkörülményeinek javításához.
Kifejeztem Magyarország elkötelezettségét Libanon stabilitása iránt, és hangsúlyoztam: a közel-keleti konfliktus ártatlan áldozatai számíthatnak a támogatásunkra” – tette hozzá az államtitkár, aki arról is beszámolt, hogy Rai pátriárka megköszönte Magyarország segítségét, és emlékeztetett arra, hogy míg a keresztény kultúrájú nyugati országok magukra hagyták őket, Magyarország volt az egyetlen, amely közvetlenül segítő kezet nyújtott a közel-keleti egyházaknak az üldöztetés és a válságok idején.
„Felkérte a magyar kormányt – és engem –, hogy közvetítsünk Magyarország keresztény alapú nyugati politikai szövetségesei és a libanoni keresztény szereplők között. Egy ilyen újjáépítési partnerség történelmi jelentőségű reményt adhatna minden Libanonban élő ember számára. Bejelentette továbbá, hogy az összefogás elősegítése érdekében kész jövőre Magyarországra látogatni.
Magyar részről mindent megteszünk a libanoni keresztény közösségek megerősítéséért és a szíriai keresztények védelméért.
A közel-keleti keresztények mindig számíthatnak ránk!” – zárta bejegyzését Azbej Tristan.