Azbej Tristan: Keresztényellenes szélsőbaloldali mozgalom a Black Lives Matter

Szélsőbaloldali, keresztényellenes mozgalomnak nevezte az amerikai Black Lives Mattert (BLM) a Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért felelős államtitkára kedd reggel az M1 aktuális csatornán.

Azbej Tristan (KDNP), a Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért felelős államtitkára az M1-en, 2020.07.21-én

Azbej Tristan elmondta: a BLM aktivistái a múlt héten két nap alatt öt templomot gyújtottak fel az Egyesült Államokban, ezek közül az egyik, a Los Angeles-i San Gabriel-templom teljesen kiégett.

„Nagyon riasztó folyamatok indultak el a nyugati világban is, és azt látjuk, hogy az eddigi, kereszténységgel szembeni, főként intellektuális szembenállás (…) egyre erőszakosabb cselekményekbe csap át” – mutatott rá.

Azbej Tristan megdöbbentőnek nevezte azokat a képeket, amelyek a kiégett templomokat mutatják, mert hasonló állapotokat Észak-Irakban tapasztalt, ahol az Iszlám Állam pusztított, és nem gondolta volna, hogy ilyen előfordulhat a nyugati világban is.

Hozzátette: a Hungary Helps program az elmúlt két és fél évben mintegy 70 ezer üldözött ember megmaradását tette lehetővé, az viszont kérdéses, hogy miként tudnak szembeszállni a keresztényellenességgel a nyugati világban.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!