Azbej Tristan: Mindenkinek a saját szülőföldjén kell megtalálnia a boldogulását

A magyar és a lengyel kormány humanitárius együttműködéséről írtak alá egyetértési megállapodást hétfőn Budapesten.

Azbej Tristan, a Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért felelős államtitkára (j) és Pawel Jablonski lengyel külügyminiszter-helyettes a lengyel és a magyar kormány nevében egyetértési megállapodást ír alá a két ország humanitárius együttműködéséről a Miniszterelnökség Naphegy téri épületében. (MTI fotó: Szigetváry Zsolt)

Az aláírás utáni sajtótájékoztatón Azbej Tristan, a Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért felelős államtitkára kiemelte: mindkét ország elkötelezett a konkrét és a gyors cselekvés mellett. Mindkét kormány elsődleges feladata a gondoskodás a saját polgárairól, de a keresztény kulturális gyökereikből fakadóan erkölcsi kötelességük a segítségnyújtás a világ más régióiban élő rászorulóknak is, és ennek közösen szeretnének eleget tenni - emelte ki.

Kifejtette: nem abban hisznek, hogy nagy nemzetközi szervezeteken keresztül kell támogatást biztosítani, hanem abban, hogy helybe kell vinni, közvetlenül kell adni segítséget a rászorulóknak. Nem feledkezhetnek meg azokról, akikről a nagy nemzetközi segélyszervezetek megfeledkeztek, márpedig az üldözött keresztények éppen ilyenek - fűzte hozzá.

Az államtitkár szerint mindenkinek a saját szülőföldjén kell megtalálnia a boldogulását, és a világválságokat nem a migráció menedzselésével kell megoldani, hanem a bajbajutottak helyben maradását kell támogatni, azt, hogy az otthonukban legyenek jobbak a körülmények. Nem a bajt kell idehozni, hanem a segítséget kell odavinni, ahol baj van - hangoztatta. Arról is beszélt, hogy megállapodtak Lengyelországgal: megosztják a tapasztalataikat, valamint létrehoznak egy munkacsoportot, hogy megosszák az ismereteiket a humanitárius válsághelyzetekről.

Azbej Tristan emlékeztetett: régi szolidaritás köti össze a két országot, ennek alapján most az ártatlanul szenvedőknek segítenek közösen.

Pawel Jablonski lengyel külügyminiszter-helyettes hangsúlyozta: a megállapodás aláírása a kezdete lehet a még szorosabb magyar-lengyel együttműködésnek. Magyarország és Lengyelország nemcsak partnerek, hanem barátok is, közös értékeket vallanak, és hasonló az álláspontjuk sok kérdésben, így az üldözöttek megsegítését illetően is - mondta.

Egyre többeket üldöznek a hitükért, és segíteni kell nekik. Az egyetemes emberi jogok védelmének jelentőségére is fel akarják hívni a figyelmet, és ezeknek része a szabad vallásgyakorlás is - közölte. Hozzátette: mindehhez azonban nemcsak szavak kellenek, hanem valós erőfeszítések is.

A lengyel politikus kiemelte: Magyarország és Lengyelország közösen szeretne segíteni a vallásuk miatt üldözötteknek, és remélhetőleg más országok is csatlakoznak hozzájuk.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!