Azbej Tristan: A világon több mint 245 millió keresztényt üldöznek a hite miatt

Több mint 245 millió ember szenved el üldöztetést, diszkriminációt a keresztény hite miatt - mondta Azbej Tristan, a Miniszterelnökség államtitkára hétfő reggel az M1 aktuális csatornán.

Azbej Tristan (KDNP), a Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkára

Az üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkár elmondta, erkölcsi felelőssége a nyugati keresztény államoknak, hogy kiálljanak az üldözöttek mellett.
    
Hozzátette, Magyarország élen járt ezen a téren, amikor 2016-ban elindította a segélyprogramját. Ennek eredményeként sikerült egész közösségeket megmenteni - mondta.
    
Szólt arról is, hogy a héten egy nemzetközi konferenciát szerveznek a témában, amelyre 45 országból érkeznek résztvevők.