December végén rendezik meg az FCI Európa Kutyakiállítást Budapesten

December 28. és 31. között a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületeinek Szövetsége Budapesten rendezi meg az FCI Európa Kutyakiállítást (European Dog Show) és kísérő rendezvényeit, az eseményre több ezer hazai és európai kutyát várnak.

Az eseményre, amelynek a Hungexpo ad otthont, 57 országból több mint 16 ezer kutya érkezik. A legtöbb nevezés Magyarországról érkezett, hazánk több mint 3 ezer kutyával vesz részt a kiállításon – mondta el Korózs András, a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületeinek Szövetsége elnöke a rendezvény sajtótájékoztatóján, Budapesten.

Kovács Zoltán kormánybiztos felidézte, hogy az eredetileg májusra tervezett eseményt pandémiás és szervezési okokból kellett áttenni december végére, így a világrendezvény lesz az „Egy a Természettel” – Vadászati és Természeti Világkiállítás zárórendezvénye.

Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője, a Hungarikum Bizottság tagja a kilenc magyar kutyafajtát méltatta, beszédében pótolhatatlan nemzeti kincsnek nevezte azokat.

Az European Dog Show a világ egyik legjelentősebb nemzetközi kutyakiállítása, melyet évenként rendeznek meg. A kiállítást szakmai programok, fajtaklubok által szervezett speciális rendezvények és klubkiállítások gazdagítják, valamint 30-án rendezik meg a Magyar Kutyafajták Világtalálkozóját is.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!