A DK kapja a februári Kamuvideós Korózs-díjat

A Demokratikus Koalíciónak ítélte februárban a „Kamuvideós Korózs-díjat” Nacsa Lőrinc, a Kereszténydemokrata Néppárt frakciószóvivője annak érzékeltetésére, hogy Gyurcsány Ferenc vezette ellenzéki párt szerinte oltásellenes álhíreket terjeszt.

Nacsa Lőrinc

Nacsa Lőrinc hétfői videónyilatkozatában kiemelte: ez a díj azoknak jár, akik a legnagyobb álhírterjesztők, és akik támadják a védekezésben részt vevő szakembereket és  hatóságokat. Méltó díjazott volt korábban Szabó Tímea (Párbeszéd) és Hadházy Ákos (független) képviselő – mondta.

Az elmúlt időszakban az oltásokkal és a vakcinákkal kapcsolatban egészen elképesztő mélységek tapasztalhatók a baloldalon. Gyurcsány pártja emberkísérletnek nevezte az orosz vakcinát és petíciót indított a kínai ellen, miközben ezek az oltóanyagok azóta is életeket mentenek meg – hangsúlyozta.

A DK-s Varga Zoltán hamisítottnak nevezte a keleti vakcinákat, képviselőtársa, Komáromi Zoltán pedig vitatkozna azzal, hogy az oltás jobb, mint a betegség – sorolta, megjegyezve: mindez Gyurcsány Ferenc tudtával és utasítására történt.

A februári Kamuvideós Korózs-díjas nem lehet más, mint az oltásellenes Gyurcsány-párt. „Gratulálunk, és szégyelljék magukat!” – mondta Nacsa Lőrinc.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!