A dohányzás káros hatásai az egész társadalmat érintik

Több mint harminc éve hirdette meg az Egészségügyi Világszervezet a dohányzásmentes világnapot. Ez a nap nemcsak a dohányzás káros következményeire hívja fel a figyelmünket, de arra is emlékeztet, milyen befolyással lehet mindez a körülöttünk élők egészségére.

Áttételesen az egész társadalomra hatással van, hiszen jelentős környezetkárosító tényező napjainkban is. A magyar kormány 2010 óta elkötelezetten dolgozik a dohányzás térnyerésének visszaszorításán. A meghozott intézkedések során kiemelt figyelmet kapott a fiatalok egészségének megóvása, gyermekeink lelki és testi fejlődésének biztosítása kiemelt, közös feladatunk. A rendelkezések nyomán hazánkban jelentős változás tapasztalható, ugyanakkor a dohányzás továbbra is komoly egészségromboló tényező. Elengedhetetlen egy tudatos szemléletformálás, mely során

támogatjuk a már dohányzókat függőségük leküzdésében, valamint egészségtudatos nevelés által segíthetjük megvédeni a következő generációkat is.

A világjárvány az elmúlt időszakban ismét emlékeztetett bennünket arra, hogy testi épségünk felbecsülhetetlen kincs. Vigyázzunk ezért közösen saját és környezetünk egészségére, ne csupán a mai napon, hanem az év minden napján!

dr. Simicskó István
a KDNP frakcióvezetője
Újbuda országgyűlési képviselője
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!