Egymilliárdos támogatás a budaörsi Szent Benedek Iskola felújítására

A kormány közel egymilliárd forintos támogatást nyújt a Szent Benedek Iskola budaörsi tagintézménye tetőterének felújítására és az intézmény bővítésére – jelentette be a pénteki tanévnyitón a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára.

Menczer Tamás hozzátette, ez a tanév sokkal biztonságosabb körülmények között kezdődik, mint az előző, hiszen a járvány elleni védekezéshez rendelkezésre áll a vakcina. Mindenki beoltathatja magát, és védetté válhat a vírussal szemben – húzta alá.

Tanévnyitó

A politikus köszönetet mondott mindazoknak, akik részt vettek a digitális oktatásban és működtették a rendszert. Úgy vélte: „minden jel arra mutat, hogy ide nem kell visszatérni és a normális, vagy ahhoz közeli menetrendben folytathatjuk az oktatást és az életet”.

Az államtitkár szólt arról, hogy az iskola melletti templomban tartott tanévnyitó jól mutatja azokat az értékeket, amelyeket fontosnak gondol az iskola, ilyen a család és a haza szeretete, a munka becsülete. „Nem helyes, amikor az ember Istent játszik, az én meggyőződésem szerint az a helyes, amikor együttműködik vele. Az sokkal gyümölcsözőbb, mint amikor a rendet megpróbáljuk felborítani” – mondta Menczer Tamás.

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára köszöntőjében emlékeztetett arra, hogy a rendszerváltáskor tíz egyházi iskola létezhetett 2400 diákkal, 2010-ben ez a szám 112 ezer fölé emelkedett, 2021-ben közel 240 ezer gyerek kezdte meg az évet egyházi intézményben.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!